1. Reggel. Az ember fia nem vágyik sokra, csak egy jó péksüteményre meg egy bögre teára. Ennek megfelelően veszem utamat a kantín illetve a liftek felé, melyek nyikorogva szállnak alá a poklokra. Még itt a mennyországban is legalább 3-5 perc a várakozási idő mire bebocsátást nyersz a liftekbe. És láss csodát Isten útjai ténneg kifürkészhetetlenek. Jelet kaptam és intelmet. A felsőbb gondoskodás, az ördög tegnap esti bulijának maradékával ajándékozott meg. Ismertebb nevén a hányás, köszönt rám éles jóreggelt a lift jobb hátsó sarkából néhány újságpapír takarása alól. Biccentettem, ezzel tudtára adva, hogy nem kívánok sem vele, sem Igazán Faszántosan Büdös nevű barátjával mélyebb eszmecserét folytatni. A lift sebessége 1 m/s, ha minden emeletet 4 méternek veszünk, akkor a 16 emeletet kicsit több mint egy perc alatt tettem meg. Tehát egy perces néma csenddel és merengéssel adóztam Isten újabb csodás teremtésének: a kollégiumi létnek.

2. Ordítanak. Mindig, mindenki, mindenkivel. Egyszerűen nem ismerik a szépszó fogalmát. Lehet, hogy még annak idején Sztálin elvtárs kivetette az értelmező szótárból és azóta se került vissza. Utcán, boltban, buszon, metrón, hivatalban. Nem állt meg a buszsöfőr elsőre, próbáljuk meg 50 decibellel hangosabban. Meg akarod tudni, hogy a villamos megáll e ott ahol neked kell ? Azé van minden buszon ellenőr, hogy vele beszélj, ne a söfőrrel, b*szod anyád ! A hivatalban nem értik, hogy amit te mondasz az úgy van és hiába mond mást a szabályzat, neked akkor is azt kell elintézni. ÉS KÜLÖNBEN IS HOL A FŐNÖKE ÉS KINÉL LEHET BEPANASZOLNI ??? Igen ki van írva, hogy ne tegyük a csomagunkat ide, de attól még a szerencsétlen belga nem hülye, csak nem tud oroszul. Az autóknak megvan az a sajátos tulajdonsága, hogy nem lehet velük a város közepén 60-as tempónál azonnal parkolni. Előtte bizony lassítani kell, és ha dudálsz és ordítasz attól ő még parkolni szeretne. Néha nekem is kiabálhatnékom támad: Ne ordíts, magyar vagyok és európai !!!

3. Néha úgy érzem beteg vagyok. Egyszer ráz a hideg, máskor elönt a forróság. Új betegség ez számomra. Kultúrális megfázás. Kedélyem, úgy változik, mint a Pétervári időjárás. Az egyik percben még süt a nap és meleg van, aztán jön az eső és a hideg. Néha csak egy zápor, néha egész nap esik. Bajomra átmeneti gyógyír a jó társaság, meg persze a forró tea. Akkor minden egy perce lelassul, könnyű lesz és nyugodt. Az idő nem számít, tán az órám se jár olyankor.

Hazajössz. Se kedved, se energiád aztán valaki kérdőn néz rád: Sört ?

Hogy a viharba ne.

És megint minden jó, hatni kezd a medicina.

Néha utolér az utálat és az ármány, irány a fürdő, forró zuhany vár rám.

Az idő múlik, a tél közeleg, a nappalból éjszaka lesz.

A közeli jövőben azthiszem, hiányozni fog ((vagy nem)),

néhány baráti szó, amolyan hazai "mélyinterjú".

Egy a lényeg azthiszem, hitem legyen töretlen.