Másnap azaz szerdán hivatalosak voltunk egy jazz koncertre amit Alex nézett ki a helyi Pesti Estből. Azt gondoltunk, hogy ilyen kis lájtos kellemes pincehelységben ücsörgős sörözős élmény lesz, mint kiderült tévedtünk. Öten mentünk két lánnyal meg egy francia sráccal. A koncert a pétervári Jazz Philharmonic Hall-ban volt. Hogy egész pontos legyek szaxofon koncertnek volt meghirdetve a dolog. Mint kiderült az említettnél azért kicsit formálisabb volt az esemény, a többség azért ingben feszített, zakóval de rendben voltunk (természetesen ingben voltam nem kell aggódni). Imádom a műfajt de még nem volt szerencsém élő jazzkoncerthez. Rettentő király volt, mint a filmekben kis kerek asztaloknál ültünk a zenekar pedig előttünk a pódiumon nyomta. Volt legalább 10 szaxi, egy bőgő, egy gitár, egy trombita egy dobos, egy zongorista meg az elmaradhatatlan énekesnő. A hölgy természetesen minden volt csak anorexiás nem és gyönyörű fekete hangja volt. Leginkább az 1920-35 közötti időszakból szólaltak meg darabok, amolyan kalasszikusabb fajták. Rendeltünk egy üveg egészen finom fehérbort és élveztük a muzsikát. Isteni volt, mindenki jól érezte magát, a zene csodás volt, a bor finom, a társaságról nem is szólva, tökéletesen kivitelezett 3 órát töltöttünk így el. Na jó azért mégiscsak volt egy apró baki, egy túlbuzgó, 50-es sörhasú orosz uriember aki állandóan tapsolni szeretett volna a lehető leghangosabban, attól függetlenül, hogy a szám elején, közepén vagy végén tartottunk épp. De hát valamin kacagni is kellett.
Utolsó kommentek