Nagy nehezen de elkezdem jegyzetelni a decembert mármint ami eddig történt. Az előző hét elég mozgalmas volt főleg tanulást tekintve. Megvolt a vizsgám az arab kurzusból, meg számvitel negyedéves és pénteken volt a nagy nap amikor a Nokia projekt végső eredményeit kellett prezentálnunk a finneknek. Úgy volt, hogy mi megyünk Heslinkibe de végül, ők jöttek ide mert amúgy is volt dolguk. Szerencsére Mr. Koreia nagyarc nem ért rá ezért két másik manager jött egy finn és egy ukrán. Ők rettentő értelmesek, kedvesek és normálisak voltak. A prezit megelőző 48 órában persze mint az állat dolgoztunk és reggel 11-től este 11-ig a könyvtárban voltunk és nyilván nem aludtunk semmit. Aztán péntek reggel előadtuk magunkat és nagyon jol sikerült, minden összejött, nekik is tetszett, nekünk is. Ugyanezen a napon volt még egy negyedévesem, aztán este 3,5 óra színtiszta orosz opera következett, majd ezután az este és a reggel hátralevő részében a Ministry of Sound vendégszeretetét és dobhártya romboló basszusát élveztem. Reggel 6-kor egy kis sushi majd fél 7-kor irány az ágy. Szombaton se tétlenkedtünk én pedig úgy éreztem, hogy egy hét kőkemény gürcölés után kijár nekem a két nap buli. Aztán vasárnap épp, hogy magamhoz tértem már mentünk is a következő operára. Úgyhogy a sűrű hetet sűrű hétvége zárta.

Alex a múlthéten kicsit kiakadt és szobatanácsot hívott össze, közös vacsora és borozás mellett kifejtette, hogy nehéz napokat él meg és örülne, ha nem lenne felkapcsolva még az olvasólámpa se éjfél után. Nos persze a kérés elég gyenge lábakon áll, de mi is észrevettük, hogy a srác nincsen jól az utóbbi időben, valószinűleg honvágya van úgyhogy engedtünk neki. Most épp egy hetes pihenőjét tölti a barátnőjénél Fehérorosz szomszédainknál, úgyhogy szent a béke, nagy a szoba és a nyugalom is.

Ugyanakkor nekem is most tűnt fel, hogy a nagy közösségi lét és az egész dolog a végéhez közeleg, mert karácsony után már eléggé szétszóródnak az emberek van aki nem is jön vissza januárra. Ez egészen pontosan azt jelenti, hogy két hetem van még itt karácsonyig. Ettől én is egy kicsit szomorú lettem, mert amellett, hogy hiányoztok szeretek itt lenni. Szeretem az embereket akikkel itt vagyok és amikor idejöttem azért volt jó velük, mert újak voltak nekem, most meg azért mert nem újak többé. Már el tudok vonatkoztatni olyan jelentéktelen dolgoktól mint kényelmetlen ágy vagy koszos zuhanyzó. Hozzászoktam nem érdekel többé, nincs miért hisztizni. Itt vagyok már 16 hete azaz a jövő héten lesz 4 hónapja. A családomon kívül eddig senkivel nem laktam együtt 3 hétnél tovább. Most pedig 4 hónap után szinte elképzelhetetlennek tűnik, hogy egyedül legyek a szobámban, hogy kimenjek a konyhába és ne legyen ott valaki a szobatársaim közül, hogy ne halljam Georgetól a Hey man ! Whats up ? mondatot napjában kétszer és még ezer ilyen dolog van. Amellett, hogy rettentő jól szórakozunk és sokat nevetünk és néha idegeskedünk meg veszekszünk az, hogy mi cserediákok nemtudom hányan együtt vagyunk itt, elég szoros kapcsot jelent. Nyilván nem fogom mindenkivel tartani a kapcsolatot, de sokakkal szeretném és szeretném őket meglátogatni a saját országukban és szeretném nekik megmutatni Budapestet. Amellett, hogy rengeteg soha el nem felejtős emlékem lesz, azt hiszem jobb ember is lettem az elmúlt időben. Arról nem is beszélve, hogy olyan dolgokat, látok, hallok amiket eddig sosem és a világlátásom kb. az ezerszeresére duzzadt, azáltal, hogy a világ minden tájáról ismertem meg embereket.

De nem csüggedek megpróbáljuk kihozni a legjobbat a maradékból és itt van még a január is. 

És mindenkinek üzenem, hogy kezét lábát törje össze azért, hogy része lehessen valami hasonlóban, mert aki nem teszi nem tudja mit hagy ki !