És akkor most egy kicsit hoszabb mese.
.jpg)
Nem akarok nagyot mondani ezért úgy kezdem a mondatot, hogy itt Péterváron a népeknek nagyon sokat jelent a kultúra és nagy tisztelői minden féle fajta művészetnek. Legyen az múzeum, színház, kiállítás, koncert mindig nagy a választék és mindig mindenhol teltház van, a jegyeket általában hetekkel előtte meg kell venni. A közönség pedig nemcsak a közép vagy felső rétegből áll, nagy a spektrum mindenki megtalálja a neki valót, ha nem akkor olvas, merthogy itt mindenki olvas és rengeteg a könyv. Azt hinnénk, hogy hát biztos azért mert minden sokkal olcsóbb. Hatalmas tévedés, itt a kultúrának súlyos ára van. Aki járt már itt nálam és elment az Ermitázsba az tudja, hogy a múzeumi belépők kisebb vagyonokat tesznek ki és brutál módon lerabolják a turistát. Félreértés ne essék elsőosztályú árút kapunk cserébe de megvan neki az ára. És ami még érdekesebb, hogy mindent hamar elkapkodnak Mivel az első néhány hónapban nem volt lehetőségem művelődni, most november-decemberben pótolok. Az elmúlt és elkövetkezendő két hétben összesen 5-6 koncerten, előadáson voltam/leszek. A jazz estről már írtam a héten Candy Dulfer koncerten voltam. Aki most éppen azon morfondírozik, hogy ki az a Candy Dulfer az kattinson IDE. Aki még ezek után se tudja az szégyelje magát, lényeg, hogy a hölgy aki egyébként nagyon jól néz ki 40 évesen is rettentő csinos és energetikus és ugyebár szaxofon virtuóz. Tehát vettem jegyet néhány héttel ezelőtt. Azt azért elárulom, hogy amikor jegyet foglaltam már csak néhány kósza hely volt a hátsó sorokban ami így is több mint 13 000 forintomba fájt. Az első 3-5 sor ára 25 és 40 között volt és mind elkelt. A jegyárakról annyit, hogy a december 12-én fellépő Whitney Houstonra gyakorlatilag már nincs jegy és a legdrágább jegy 180 000 forint. A koncert a pétervári szimfónikusok koncerttermében volt, tehát egy színháztermet képzeljünk el. Állóhely nincs. Tehát utolsó előtti sorba szóló jegyemmel indulok az estébe bele. Még szerencse, hogy inget vettem, mert ugyan a világ más tájain egy könnyűzenei koncertre nem öltöznek ki az emberek de itt igen, zakó, kosztüm stb. Tehát színházterem háttérben egy gigantikus orgonával. Ahogy azt kell a művésznőnek vérprofi zenekara van 150 kilós feka vokálossal dobossal, 2 gitáros, szinti és trombita. Belecsaptak a lecsóba és már az első szám végén éreztem, hogy ez különleges lesz. Az volt. Életem egyik legjobb könnyűzenei élménye volt. A zene zseniális de mégis a koncert utolsó 30 perce volt a legviccesebb. A külföldi előadók mindig elkövetik azt a hibát, hogy szeretnének komunikálni a helyiekkel általában angolul. Na ez soha nem sikerül. Itt se ment jól és az oroszok passzívak voltak. Candy úgy érezte, hogy akkor itt már csak a radikalizmus segíthet. Lesétált a színpadról és egy kb. 5-8 perces szóló közben fel alá járkált a teremben a sorok között. Na ez kicsit kizökkentette a dolgokat a langyosból. Utána megkérte a népek, hogy álljanak fel és tapsoljanak. Innentől kezdve nem engedte őket leülni és az utolsó 20 percben direkt olyan funky soul parti muzsikát játszottak, hogy az emberek elkezdjenek táncolni. Az idősebb generáció nem bírta cérnával és kiment de a tökösebbje felállt és elindult a színpad felé. A végére a maradék hallgatóság odatömörült a színpad elé és mindenki nyomta a boogiet. Eszméletlen király volt mindezt a színházteremben a 20 méter magas orgona árnyékában átélni. Mint már mondtam életem egyik legjobb könnyűzenei élménye volt. Az utolsó rubelig megérte.
Utolsó kommentek