From Russia wid love

Tegnap este jónéhányan elmentek bulizni, Alex és én úgy döntöttünk, hogy itthon maradunk, a kondi elég sok energiát kivett belőlünk. Tv-ztünk meg ilyesmi. A buli ahogy hallottuk elég jól sikerült mert a népek 6 után értek haza (és a koli amúgy is zárva van 1 és 6 között). Szóval a mai nap mindenkinek 12 és 2 között indult. Lementünk ebédelni a koli menzára Pierre-rel (francia) meg a szobatársaimmal. Pierre rettentő nagy forma. Igazi franci művészfilmbe való srác, nonstop partyface. Kicsit olyan mint a Horn Ádi, hogy állandóan meg van zuhanva de mégis mindig egyben van. Nagyon bírom a srácot. Totál szarul néz ki, másnapos, minden baja van, aztán előveszi a cigit, rágyújt, szépen lassan kisimulnak a vonásai és újra ember lesz belőle. Aztán délután nekiláttunk a srácokkal takarítani. Nem voltunk túlságosan jól felszerelve, de megoldottuk. Hát mit ne mondjak elég kemény meló volt, iszonyat mocskos volt ez a hely. A konyha valami elmondhatatlanul undorító volt helyenként. Pedig lányok laktak itt előttünk, ténneg nem értem, hogy tudtak ilyen mocsokban élni. Na de a lényeg, hogy a nap végére diadalmaskodtunk a kosz felett. Aztán jött Pierre és elmentünk páran lazítani és bedobni néhány sört. Kb. ennyi történt az este, ja meg ettem szárított tintahalkarikákat. Egészen furcsa volt. Mintha sajtot ettem volna. Na mind1, csak eszembe jutott.

Over for today.

Szárnyas hajó nagyon király volt, Peterhof pedig gyönyörű hely. A világháborúban totál lerombolták, de Sztálin valamiért úgy érezte, hogy újjá kell építenie. Jól tette. Ténneg nagyon szép, kicsit olyan mint Versailles, óriási fák és kertek és többszáz szökőkút amiket csupán a fizika és a gravitáció mozgat, tehát nincs semmilyen mesterséges nyomás a szökőkutakban. Hazajöttünk és úgy döntöttünk néhányan, hogy ideje végre sportolni valamit. Lenéztünk a helyi grundra, de nem úgy tűnt mintha az orosz srácok nagyon szerettek volna velünk játszani. Elmentünk hát egy közeli konditerembe. Elég drága lett volna ha fizetni kellett volna. De szerencsére nem kellett. Bementünk, megkérdeztünk a főnökasszonyt, hogy nincs e diákbérlet vagy ilyesmi, mire mondta, hogy az nincs és csak éves bérletük van. De volt olyan jófej, hogy mivel először vagyunk itt, ingyen bemehettünk. Nagyon király volt a fitness terem, gyúrtunk, futottunk, aztán szaunáztunk. Vacsora, sör, szóval elég jó kis kanbulit csaptunk ma este. Ezen kívül megtudtam a legnagyobb sztorit ezen a helyen. Van egy másik cseh srác Peter. A srác Miskolcra járt hozzánk egy fél évet Erasmus keretében, ahol megismerkedett a magyar kultúra mellett egy finn lánnyal, akivel azóta is együtt vannak. Ez önmagában is szép lenne, de nincs vége. Miskolcon vannak ugyanolyan szerelem lakatok, mint Pécsen. Peter és a lány elhelyezték a saját kis lakatjukat. Azóta is rendszeresen összejárnak Miskolcra azzal a csoporttal és amikor most júniusban ismét találkozó volt, Peter ugyanott a lakatoknál megkérte a lány kezét. Azóta finnországba költözött a lányhoz és Helsinkiben tanul és él a lánnyal. Elképesztő történet. Mégis az a legjobb az egészben, hogy Peter ismeri Magyarországot és nem kell neki magyarázni a dolgokat, tudja, hogy működik az ország, milyen a politika, mi az a pálinka és hogy milyen egy rendes kocsma ! Imádom. Ami egy kicsit viszont zavar, az az, hogy a legtöbb ember már kb. 2 országban lakott/tanult egy-egy éveket, többen voltak pl. Kínában is. Mindenkinek tök izgalmas az élettörténete nekem kb. az a legnagyobb sztorim, hogy beszélek oroszul. Úgyhogy már csak ezért is örülök, hogy bevállaltam ezt a kis kiruccanást. Holnap pedig nagytakarítást rendezünk a fiúkkal és végre kicsinosítjuk ezt a koszfészket

Na ma reggel megcsörrent az óra, hogy indulni kéne a Colához. Hát megmondom őszintén még ha fel is tudtam volna kelni, nem lettem volna olyan állapotban, hogy gyárlátogatásra menjek úgyhogy aludtam inkább egy nagyot. Aztán bementem Alex és Laura (finn lány) társaságában a városba meg az egyetemre. Elintéztem az internetet, de emiatt annyira elkéstem az oroszóráról, hogy nem láttam értelmét bemenni. Helyette vettem mindent ami kell (pl. internetkábelből 16 métert). Egy csomó érdekes infót megtudtam a szobatársaimról meg a többiekről. Alex a szobatársam például 1 évre önként bevonult a belga hadseregbe. Georgeról kiderült, hogy számtech guru és weblapokat tervez meg minden ilyesmi. Felixnek elrontották a vízumát és turistát kapott tanuló helyett ezért holnap gyakorlatilag ki lesz utasítva az országból. Egy hétig Berlinben kell maradnia, úgyhogy csak jövőhéten jön vissza hozzánk. De nem bánkódik annyira, mert így még láthatja a barátnőjét, aki Ausztráliába megy tanulni. Este elmentünk egy közeli bárba jónéhányan sörözni. 3 méretű sör volt. 0,5 liter, 0,9 liter és 1,9 liter. Elég vicces látvány nyújtottak a srácok az 1,9 literes kancsóikkal.

Mint később kiderült semmit nem veszítettem a Colánál mert unalmas volt és még csak nem is üzemelt a gyár.

Holnap Peterhof-ba megyünk szárnyashajóval. 

Orosz órán a kulturális sokkról beszélgettünk, ami azt jelenti, hogy az ember szarul érzi magát egy idegen országban, attól függetlenül, hogy nincs baja az országgal meg az egész dologgal. Ez pusztán attól van, hogy nem a megszokott környezetében él és radikális változások mennek végbe az életében. Általában külföldön dolgozóknál és diákoknál jelentkezik, gyakorlatilag depresszió formájában. 4 stádiuma van:

1.       Tetszik az ország, az újdonság dominál

2.       Stressz. Sokminden kiválthatja, de az újdonság már kevés és van egy csomó gondod. Szarul érzed magad.

3.       Megszoktad a dolgokat, nem tekintesz már olyan negatívan a világra és megpróbálod elfogadni az új környezetedet.

4.       Feladod és hazamész. (Ha nem bírod persze megszokni az új helyet)

Ki is töltöttünk egy tesztet erre vonatkozóan és egyenlőre az egyes stádiumban vagyok, de asszem előbb utóbb elérek majd a kettesbe is, főleg ha jön a szar idő. Apropó szar idő, ma megtapasztaltuk milyen is az igazi Pétervári időjárás. Egy évben összesen 62 napsütéses nap van, asszem ezeket majdnem mind kimerítettük már idén. Ma igazán jellemző idő volt, egész nap esett. De nem folyamatosan, csak kb. fél óránként 20-25 percre, de akkor viszont mindent beleadott. Elindultunk várost nézni, sütött a nap, mire vége lett a programnak szakadt az eső és szarrá áztunk, de úgy istenesen. És itt ténneg minden nap ilyen. Az egyik percben még süt a nap a másikban szakad az eső. Az egyetemi szervezés még mindig teljesen tolerálhatatlan, de ha igaz holnap sikerül netet varázsolnom a szobámba. Ma végre az emberek 99%-a beköltözött a koliba. Megkaptam az egyik szobatársamat, Alex (belga) személyében. Tök normális, úgy néz ki mint Michael Owen + 25 kilóval. A harmadik szobatársunk még várat magára. Szóval mindenki beköltözött ennek örömére a 16.-on óriási szintbuli volt. Még a másik koleszból is átjöttek a többiek, hogy velünk ünnepeljék a beköltözést. 3 szobában ment a beszélgetés, ivászat satöbbi (bár a koliban tilos inni elvileg). Nagyon király volt a hangulat. Mindenki szeretet mindenkit hangulat uralkodott és mindenki vodkázni akart persze. Ugyhogy fogyott is rendesen a vodka, de mivel itt voltak a buddyk is ezért csak tisztán lehetett inni, uborkát meg szalámit (imádták a népek a magyar paprikás szalámit) ettünk hozzá kísérőnek. Éjfélkor a vendégeknek el kellett menni, mi folytattuk a bulit és elég későn feküdtünk. Annak ellenére, hogy holnap Coca Cola gyárlátogatás van reggel. Elmentem lefeküdni, de amint becsuktam a szemem annyira forgott a világ, hogy nem tudtam aludni. Szenvedtem 20 percet hátha jobb lesz meg ittam vizet is, de csak nem akart jobb lenni. Úgyhogy nem láttam más megoldást, mint hogy elkönyveljem az első hivatalos Pétervári hányást. Aztán lefeküdtem aludni.

Néhány képet már találhattok itt: http://www.flickr.com/photos/41636825@N08/

Vagy a www.flickr.com-on üssétek be, hogy schocex

Henkel előadás rendben volt, semmi különös. Azt leszámítva , hogy a csávó ténneg megcsinálta azt a ragasztóreklámot amikor a srácot a plafonhoz ragasztják. Sörgyár. Iszonyat király dolog, soha nem láttam még ennyi sört egyszerre. Nagyon brutális látvány, a palackozás meg a raktár (több millió liter sörrel) és utána kóstoló. Isteni volt ténneg. 14 fajta sör közül válogattunk és voltak elég finomak. Délután végre elintéztem minden adminsztrációt (egyelőre) és leadtam a papírjaimat. De az este volt a nap csúcspontja. KÖLTÖZÉS !!!  Igen végre megkaptam a saját szobámat, a saját szobatársaimmal és mindennel ami jár hozzá. Legfelső emelet (18.) és egész jó tengerre néző szoba. A berendezés ugyanaz, mint az előzőben volt, viszont itt még rohadt nagy mocsok van, úgyhogy egy alapos koszkommandó befigyel mielőtt teljesen birtokba vennénk a helyet. Na meg persze muszáj elmenni az IKEA-ba, mert az előttünk lakók egy csomó dolgot hagytak itt, de nem akarok gumikesztyűben reggelizni minden nap. A 3 személyes szobában lakom, de a 2 szobatársam csak holnap költözik, egyenlőre nemtudom kik lesznek. A másik szobában lakik Felix (német) és George (cseh). Mindketten tök jófejek (egyelőre). Ja és szereztem orosz mobilt bár nem hiszem, hogy sokan akarnának az orosz számomon hívogatni közületek. Internetem még nincs, de talán holnap azt is sikerül elintéznem.

Holnap Citibank előadás és újabb városnézés.

Egyre jobb. Kezdenek kialakulni az ismerettségek, köszönünk, tanulgatjuk egymás nevét. Tetszik a dolog. Andrej viszont egyre kevésbé. Láttam, az elmúlt napokban, hogy milyen buddyk vannak és hát Andrej hozzájuk képest egyáltalán nem végzi jól a munkáját, mondhatni szarik ránk. Merthogy idő közben kapott egy másik srácot is, akivel mellesleg elég jóban vagyok és mint kiderült aznap, amikor 10-ig vártam rá az ajtó előtt, ő éppen Laurival sörözgetett. Szóval ahogy árnyalódik a kép kiderül, hogy Andrej valójában egy igazi ruszki seggfej. Na jó ha nem is annyira szörnyű, de azért az nyilvánvaló, hogy nem akarok mégegyszer ennyi időt vele tölteni. Nem számít, mert ha minden igaz, holnap ténneg költözünk és végre lesz saját szobám, saját netem, saját lakótársaim. Alig várom már. Ma voltunk az Ermitázsban. Ténneg hatalmas és ténneg gyönyörű, de nem volt túl élvezhető a másfél óra alatt végigrohanunk az egész múzeumon típusú látogatás. Szerencsére itteni diákkal ingyenes, úgyhogy majd unalmas napjaimon visszamegyek megnézni pl. a kincstárakat meg a Fabergé tojásokat. Múzeum után összeverődtünk kb. 12-15-en és sétáltunk, dumáltunk, ettünk, ittuk. Nagyon élveztem, kezd összekovácsolódni a társaság, és hát a nemzeti sokszínűség meg még érdekesebbé teszi a dolgot. (Csak a rend kedvéért: olasz, német, francia, dán, norvég, észt, finn, svájci, belga diákok vannak)

Holnap sörgyárba megyünk látogatóba és a Henkel cég egyik vezetője tart vendégelőadást.

Introduction Week éljen, éljen, gondoltam én reggel 8kor. Kiderült, hogy nem eszik azt olyan forrón. Sevcsenko koliban volt a gyülekező aztán egyetem. Hivatalos üdvözlés, totál bullshit powerpoint, szép számokkal, mégszebb nevekkel, ahogy azt kell. (Bár meg kell mondjam a nagyfőnök se járt soha tankutra se vállgazdra) Kötelező oroszóra 1 hétig minden nap 80 perc. Elég vicces. A legdurvább csoportban vagyok, 6 játékos van a teremben velem együtt. Ebből 2 alig gagyog, másik 3 meg kb. súrolja a középfokot pedig az én tudásom is rohadtul megkopott ám. Ebéd. Délután buszos városnézés van előírva. Ebéd megvolt, buszos kirándulást lekéstem. Nemtudom, hogy és miként mert mindvégig ott voltam ahol lennem kellett de lekéstem. Szerencsére nem voltam ezzel egyedül. Így 3 sráccal meg az egyik orosz lánnyal elindultunk sétálni. A lány mindent megmutatott és elmondott nekünk szóval VIP városnézésen voltunk, és mint később kiderült ezzel sokkal jobban jártunk mint azok akik esőben a zárt buszon izzadtak. Kora este Giovannival (olasz), Joonnal (norvég) és Laurival (észt) megittunk egy sört és dumáltunk egy jót, a városról meg általános dolgokról és gazdasági válságról, természetesen mindenki a saját országát elemezve. A beszélgetésnek volt néhány tanulsága számomra:

1.  Az átlag életkor ugyan csak kicsivel, de magasabb, mint az enyém
2. A legtöbbjük már dolgozott valahol, nem sokat, de néha igen érdekes és fontos munkájuk volt.
3.  Ezek a srácok sokkal többet tudnak a szakterületükről, mint mi, viszont foggalmuk sincs a világ azon részeiről, ami nincs benne az Economistban (ezt ugyanis mindenki olvassa).

Egyébként egész érdekes az Intro Week programja, lesz egy csomó cég/gyár látogatás és vendégelőadó.

Andrejről még egy kis infó, imádja a klasszikus zenét, több van belőle neki, mint nekem pop zenéből, ami meg kb. 100 GB körül van !!! Úgyhogy mostanában klasszikus zenét hallgatunk esténként.

Mára asszem ennyi, holnap Ermitázs.

Na itt most veszek egy kis levegőt. Azóta eltelt pár nap. Itt lakom Andrej mellett azóta is és ma kiderült, hogy még újabb néhány nap amíg végre szálláshoz jutok, tehát ezen a héten is a vendége maradok. Szóval most, hogy már néhány napja itt lakom nem is olyan vészes. Mint mondtam az idő megszépíti a dolgokat meg az első benyomást. Szarnak szar, de túl lehet élni, hozzá lehet szokni. Sokat fog dobni rajta, ha végre lesz sajátom, amit kitakarítok és elmegyek az IKEA-ba aztán kicsinosítom. Tegnap egy kicsit bepöccentem, mert realizáltam, hogy az egyetem egyértelműen igazságtalan és szarfej. Tudniillik 2 kolesz van. Az egyik a Sevcsenko a másik, ahol most lakom (túl hosszú a neve), a sevcsenko most lett felújítva, tök szép és kultúrált, ellentétben ezzel. A sevcsenkoban 2 személyes szobák vannak külön fürdővel és konyhával, itt bezzeg 5 ember jut egy fürdőre és konyhára igaz nem öten lakunk egy szobában. Kb. 100 cserediák van. Ebből kb. 40 fér a sevcsenko koliba a többi ide jön. És hát minden lehetséges fórumon azt hirdették, hogy egy szoba 2 ember és húúú meg hááá de jó lesz nekünk külföldieknek. Na ezzel a problémával még később fogok csak küzdeni, de akkoris szemét dolognak tartom, hogy csak 40 ember kapja azt amit ígértek. Időközben jártam AIDS teszten (minden szeretőm, buzi barátom és drogcimborám megnyugodhat negatív lett), meg tüdőszűrésen, ugyanis ezek a vizsgálatok kötelezőek még az oroszoknak is. Meg egy rakás adminisztrációt kellett intéznem, de már van diákom és könyvtári kártyám (mellesleg a könyvtár halál király). Több mint 4 napja vagyok a városban, ám eddig egyedüli magyar voltam, ma végre megérkezett honfitársam Szabó Dávid is (akivel amúgy az egyetemen együtt jártam oroszra), így már nem érzem magam annyira elveszettnek, és bevallom jól esett a magyar szó is. Elmeséltem Dávidnak, hogy ezek az oroszok mennyire nem tudnak megszervezni semmit és, hogyan szopatnak engem már 4 napja. Egy-két istenes bazmeg és kurvannyuk bármikor feldobja az embert J.  Dávid egyébként ideiglenesen a Sevcsenko koliban lakik. Talán később szobatársak leszünk. Szóval mostmár nem vagyok egyedül, no nem mintha eddig el lettem volna veszve. Bár Andrej ma rendesen kiszúrt velem. 5-kor találkoztam a Dáviddal, Andrej is elment otthonról, de 7-re ígérte magát. Dáviddal sétáltam egy nagyot aztán elmentünk hozzánk. Volt ez 7-kor. Andrej sehol. Fél 8-ig vártunk aztán felhívtam, hogy hol van már ? Aszondja, hogy dolga van de ne aggódjak legkésőbb 9re itthon van. Hát jó, addig hazakísértem a Dávidot és itthon voltam fél 9 után egy kicsivel. Nos sejthetitek Andrej mikor jött meg. Negyed 11-kor. Tulajdonképpen 3 órát szobroztam az ajtó előtt, és arcizma se rándult, még csak bocsánatot se kért. De nem akartam beszólni neki elvégre én vendég vagyok nála. Holnaptól pedig kezdetét veszi az Intoduction Week nevű kis hacacáré, ami főként városnézést és csapatépítést jelent. Alig várom, végre van valami program is, és megismerem a többi külföldit.

Snitt. Reggel. Reggeli. Szobacsere. Várakozás. Várakozás mert, hogy van nekem egy buddym, aki elvileg arra hivatott, hogy pesztráljon az első hétekben és segítse az ügyintézést meg ilyesmi. Srác. Orosz. Andrej. Andrejjel még otthon beszéltem telefonon és abban egyeztünk meg, hogy aznap délelőtt 11-re jön értem a szállodába. Ezt emailben meg is erősítette. Szóval várakozom a szállodában. És csak várok és várok és várok. 11, 11:15, 11:20, fél 12. Na ekkor úgy éreztem, hogy fel kéne hívni orosz felebarátomat, hogy mégis hol a f*szomba kódorog ilyenkor. A telefonszáma megvolt, de mire rájöttem, hogy kell magyar telefonról pétervárról orosz mobilt hívni, na az beletelt egy kis időbe. Felveszi. Mondom neki, hogy szevasz ember merre vagy. Válasz: Jaaaaaaaaaaa, sorry sorry, csak még éppen azt próbálja elintézni, hogy legyen hol laknom. Majd jön egy óra múlva. Mondom mivan ??? Nincs még hol laknom ? (volt ez 20.án és 3 nappal később semmit nem változott a helyzet) Na de mit tehettem, vártam egy órát. Andrej még mindig sehol. Újra felhívom. Jajj bocsi még mindig nincs hol laknod de egy órán belül ténneg ott vagyok ! Na ekkor már egy kicsit felment bennem a pumpa, tudtam előre, hogy az oroszok nem túl szervezett népség, de ez kicsit sok volt. És ez még csak a jéghegy csúcsa volt, mint az később kiderült.  Na aztán végszóra megérkezett Andrej. (egészen addig anyukámmal fogadásokat kötöttünk arra, hogy milyen ember, vagy éppen, hogy fog kinézni) Komolyan mondom imádkoztam, hogy nehogy valami susi nacis idióta lúzert küldjenek, aki szabadidejében a NASA honlapjait hackkeli. Nos imáim meghallgatásra találtak, bizonyos értelemben legalábbis. Andrej, aki segítőm és támaszom és valójában az első barátom ebben az országban egészen fura szerzet. Olyan filmbeillő csodabogár. Nem 100-as ez egészen biztos, de egyébiránt semmi baj nincs vele. Szőke, hosszúhajú, kicsit köpcös, nálam alacsonyabb és kb. 18 évesnek néz ki. A valóságban 23 éves már van egy diplomája és Szibériából származik. Mégis remek érzékkel kommunikál az emberekkel és az összes nénit leveszi a lábáról, pedig higgyétek el nem egy szép gyerek. Inkább magának való és egyáltalán nem menő arc, de olyan srác aki ismeri a dörgést, tudja, az összes kiskaput és rejtett folyosót, olyan aki mindent elintéz, de ténneg mindent. A The Longest Yard-ból „Intéző” karaktere áll a legközelebb hozzá. Valójában ez a képessége lenyűgöző. A szállodában lehettem tanúja először. Taxival akartunk menni. A szálloda 7-900 rubelért tudott taxit szerezni, mire Andrej közölte, hogy ez képtelenség, telefonált kettőt hármat és ugyan várni kellett 10-15 percet de éppen feleannyiért utaztunk a koleszig. Na kolesz. Kiszálltunk a taxiból, a panelerdő és a bentonrengeteg közepén ott magaslik ez a 20 emeletes vörös téglás szörnyeget. Ritka rusnya darab erről biztosíthatok mindenkit. De majd meglátjátok a képeken. Ha csak rusnya lenne, de rohadtul öreg is és széteső félben van. És itt kanyarodnék vissza az első gondolatomhoz, hogy az első benyomás milyen brutális is volt. Hát gondoltam külső alapján ne ítéljünk, majd bennt elválik a dolog. Nem lett jobb, teherlifttel mentünk a 7.-re. A folyosó végén van Andrej szobája és itt lakom én is egészen addig amíg nem kapom meg a saját szobámat. 706-os Szoba. 5 személyes „lakás”, 2 szobával, fürdő, wc, konyha. Hát megmondom őszintén amikor először körbejártam a szobát, a fürdőt meg a konyhát ki akartam szaladni a világból. Elképesztő állapotok uralkodnak itt. Az egy dolog, hogy a fürdő és wc berendezése öregebb mint a szüleim, de a konyhában meg olyan mocsok van, hogy azt elmondani is fáj. Aki volt már valaha a Tarkaréti koleszban az ossza el 3-mal és valami olyasmi helyet képzeljen el. 

Előre bocsátom, hogy naponta 2 bejegyzést fogok postolni amíg utol nem érem magam.

Azt mondják az első mindig nehéz, sokszor fájdalmas, akár rossz is, de végül az idő mindent megszépít és mégiscsak az első a meghatározó és örök emlék marad a fejünkben. Általában jó emlék. Nos ezt csak igazolni tudom. Merthogy soha nem laktam külön a családomtól, nem voltam kollégista, nem voltam egyedül 3 hétnél tovább. És tessék, egyszer mindent el kell kezdeni. Mondhatjuk, hogy átestem az idegen országban egyedül lakó kollégisták szűzkeresztségén. No de kezdjük akkor az elején.

Ferihegy. Mennék én, de a Malév nem akarja. 3 órát késett a gépem, azt a mai napig nem tudom, hogy miért. Menetrend szerint este 7-re értünk volna oda (jóanyám is kijött velem), fél 11 lett belőle (+2 óra átállással). Az már csak hab volt a tortán, hogy amikor felszálltam a gépre és szerettem volna leülni a helyemre, Kóka János nézett fel rám a székemből és közölte velem, hogy ugyan cseréljünk már helyet (3. sorban ültünk mindketten tehát nem történt tragédia), mert hogy akkor ők is egymás mellett ülhetnek meg mi is. Csere megtörtént. Zárójel bezárva. Vissza Pulkovo 2 nemzetközi reptérre este 11 órához. Augusztus dereka van épphogy 14-15 fok, de hát erre lehetett számítani. Taxiba be, indulás a szállodába, merthogy aznap este már nem akartam a kollégiumot keresgélni stb.. Azt hittem a taxis a hülye vagy siet valahova, de nem, mindenki masszív 90-nel közlekedik a városban és előszeretettel nyomják tövig a gázpedált. Aminek mellesleg van egy sajátos szaga, mert ahogy néztem ólmozott benzint használnak, de erre nem mernék megesküdni. Aztán a következő, ami szemetszúrt az a rengeteg neon reklám. Olyanok, amilyenek otthon is voltak a jó szocializmusban de ma már csak porfogónak vannak végig a Rákóczin. Szóval neon reklámok mindenfelé. 4 sávos sugárúton nyomulunk kb. 5-8 kilométert tök egyenesen, ez alatt a táv alatt 100-150 kölönféle étterem és gyorskajálda mellett jöttünk el, mindegyik nyitva volt. Imádják a 24 órás nyitva tartást. Szálloda. A szoba kicsi és szar (már ahhoz képest, amilyet elvárnál ennyi pénzért), de ez mindig így van, először megpróbálnak átbaszni, lemész reklamálni aztán kapsz egy rendes szobát. Lényegtelen, csak aludni szerettünk volna végre, a reptéri várakozás eléggé megviselt minket. Szoba. Kint tombol az ősz, konkrétan hideg van ezek az őrültek meg úgy gondolják, hogy akkora a hőség, hogy a klímát feltétlenül 18-20 fok között kell járatni. Nem lenne gond ha ki lehetett volna kapcsolni. Végül tehát egy jégveremben hajtottuk álomra fejünket.