From Russia wid love

Tudod már kezdtem azt hinni, hogy sokat láttam, hogy ennél szarabb már nem lehet, hogy a váratlan szituációknak vége. Furcsa is volt, hogy nincsen semmi kényelmetlenség, olyan otthonos volt minden. A rugókra a matracomban már immunis vagyok, a pétervári csapvíz se hagy már nyomot bennem és az undorító konyha is megszokássá vált. De neeeeeeeeeeem hát mért is lenne minden szép és jó, kellett neked oroszországba jönni hülyegyerek, akkor viseld a következményeit. Jó végülis felfoghatom viccként is, hogy majd mesélhetem a gyerekeimnek meg, hogy mennyire kemény gyerek is vagyok, na de azért az mégis már mindennek a chimborazoja, hogy csavarhúzóval kell zuhanyozni járni !!! Mert az a múltszázadi csap tegnap felmondta a szolgálatot és a műanyag cucc csak pörög a csapon de vizet azt nem fakaszt. Ahelyett, hogy áthívtuk volna Mózest egy kaviccsal inkább elhelyeztünk egy tompa kést a fürdőben így rettentő szexi módon, a melegvíz mostantól késheggyel állítható nálunk a rohadtforróleégabőröm és a csakkicsitforrójobbmintajéghideg között. Már hallom drága anyám kérdését, ahogy a távolból süvít felém: Hát mér nem szóltok biztos van ott valami karbantartó ember ?! Igen anyám van és majd szólunk is neki, de tekintve, hogy az égetően sürgős nincs melegvizünk probléma megoldása 4 napig tartott, mire ezt az apró problémát megoldják, az első adventi gyertyát fogjuk gyújtani. De nem vagyok ideges mert ma vettem új tűzhelyet. Nem nem egy egész gáztűzhelyről van szó csak egy kis tábori ételmelegítőről. De kiváló befektetés volt és mind a 650 rubelt megérte, merthogy a mostanit nem lehet kikapcsolni csak áramtalanítani, olyan lejtése van mint a bánkúti sípályának és csupán 30-40 perc mire felforralsz egy lábos vizet. 

Leszögezem nincs rossz kedvem és nem panaszkodom, de ez a vaóság amiben élek.

Csak, hogy pozitív is legyek ma elkentem George száját ping pong-ban. 

A mai nap tipikus vasárnapi lődörgés volt a 1807-es lakosztályban. Későn kelés, villásreggeli aztán erős mezőnyben nagy verseny a hogyan b*sszunk el minnél több időt tökéletesen haszontalan dolgokkal olimpia döntőjében. 3 körül kiegyeztünk egy döntetlenben és George valami ebédfélét próbált meg összedobni hármunknak, merthogy Felix nemtudom hol volt, biztos kondizni, Alex meg a hétvégét a szomszédban egészen pontosan a Belarusz köztársaságban tölti a barátnőjénél. Szóval George nekiállt főzni, hogy pontosak legyünk inkább sütni. Valami húst. Olajban. Én feltettem főni a rizst és ezzel elvégeztem a munka rámeső részét, George el is küldött a konyhából, mondván kevés a hely és csak zavarom a művészt az alkotásban. Nyugodtan olvasgatok, netezek miegymás, mikoris perifériából látom, hogy George flambírozni próbál. Gondoltam oké, biztos tudja mit csinál, a lényeg, hogy ehető legyen. Hát rosszul gondoltam. A srác nem flambírozott, ez azonnal ki is derült, mert kétségbesett kiabálással adta tudtunkra, hogy lángra kapott a konyha. Na Mikával kirohantunk a konyhába (legalább 2 lépést jelent az a nagy rohanás). George ott áll a serpenyővel a kezében, már kihúzta a tábori sparheltünket a 220-ból, és épp egy nagy pohár vizet készült ráönteni. Tekintve a tűzhely korát és műszaki állapotát meg azt a tényt, hogy elektromos, úgy döntöttük ez a megoldás hosszú távon nem kifizetődő. Dehát az még mindig lángolt és a konyhaszekrény alját nyaldosta (megjegyzem néhány éve hasonló körülmények között égett le a konyhánk otthon). Mika a filmekben látott módszert alkalmazva a konyharuhával próbálta csapkodni a tüzet hátha megijed. Nem ijedt meg. Nos nem akarok se hősködni, se felvágni, de ekkor a józan paraszti magyar ész közbelépett, vett egy nagy levegőt és elfújta a túlméretezett gyertyát. Mindenki nagy megkönnyebbülésére. Na már csak azt szerettük volna elkerülni, hogy a füstérzékelő bejelezzen, mert semmi kedvünk nem volt az orosz tűzoltóknak elmagyarázni azt, hogy miért is rendeztünk barbeque-t. Oké probléma megoldva, vészhelyzet elhárítva. Ja nem kell megijedni az egész hacacáré összesen tartott 35 másodpercig és csak a serpenyőből kifolyt zsír és olaj kapott lángra.

Az ebéd finom volt.

Nahát visszajöttem ide ködös, esős Pétervárra. De előtte még, vasárnap megérkeztem Ferihegyre; jóapám, kishúgom és szerelmetes galambom várt rám a reptéren. Lementünk a parkolóba, a BMW-t fényezik úgyhogy a céges VW Tuareg volt használatban. Apám feltette a kérdést: Akarsz vezetni ??? Hogy a viharba ne akarnék !!! De jó is volt, vissza kettő 400 NM huhuhu. Hazaérvén anyukám meg a konyhából kiáramló csodás illatok köszöntöttek. Leültünk ebédelni. Húsleves, paprikás csirke és az egyik kedvenc mákos sütim. Hmmmm azok az ízek, a fűszerek, csodás volt. Viszont egész ebéd alatt valami furcsa volt és nem tudtam mire vélni a dolgot, később rájöttem, hogy a sok fény és a tisztaság zavart meg egy kicsit. Délután felmentünk megnézni az építkezést , este pedig moziba mentünk megnéztük az Up!-ot. Rég volt már jó animációs film a palettán na ez most az volt. Hétfőn ígéretemhez híven bementem az egyetemre, hogy együtt ebédeljünk barátaimmal a menzán. És láss csodát, a menza koszos, sötét alagsori lyukból normális színes és világos kantínná avanzsált. A kiváló magyar rántott sajt után találkoztam további pajtásaimmal. Elmentünk hát sörözni és biliárdozni ahogy azt kell. Közben megvitattuk a napi dolgokat. Másnap reggel már mentem is vissza. Hát ennél kicsit gyorsabb utazásra számítottam annak ellenére, hogy pontosan tudtam merre megyek és hogyan. 11 órát utaztam Budapest és Pétervár között egy Frankfurti átszállással, ami akárhogyis számolom 136 km/h-ás átlagsebesség. Ezért még az M1-esen se büntetnek meg. A Frankfurti reptér egész kellemes volt arra a néhány órára amíg vártam. Hatalmas és elég eccerű elveszni benne, viszont soha nem láttam még ilyen tiszta reptéri wc-t és az infrastruktúra is elég menő volt, mondjuk az ingyen wifi-t hiányoltam. Aztán nagy nehezen megérkeztem a jó öreg Pulkovo 2-re. Annak örültem igazán, hogy nem kellett elkezdenem alkudozni meg keresgélni taxi után mert saját különbejáratú taxisra tettem szert. Szigi és Tuti már ismerik, mert ő fuvarozott minket a reptérre akkoris amikor a srácok hazautaztak. Borostás 40 feletti azerbajdzsáni fazon egy tök normális Toyota Corollában. Kamil-nak hívják és 20 éve él Oroszországban. Nős, két gyermekes családapa és még ezer dolgot tudok róla mert a fél életét elmesélte hazafelé menet. De igazán kedves és jófej ürge, persze azért rafkós a kis bevándorló, mert a kezdeti 7-800 rubeles fuvarból már 1000 lett, de nem bánom, legalább ismerem (úgy ahogy) és bármikor felhívhatom ha fuvarra van szükségem.

Szóval ismét itt vagyok, Európa (?), Oroszország, Szentpétervár, Vasziljevszkij sziget, Hajóépítők útja 20., Kettesszámú koli, Második épület, 18. emelet, 1807-es szoba per 3

(Átmeneti ?)Otthon, (keser ?) édes otthon

Na hát megintcsak el vagyok maradva és rég nem írtam ide semmit. Hát az elmúlt időben nem sok minden említésre méltót csináltam. Tanulgattam is meg nem is, nem voltam bulizni kb. egy hete, sört se ittam már napok óta, nem is tudom mi van velem. Viszont nagy érdeklődéssel követtem az U20-as világbajnokság eseményeit. Ahogy mindenki én is rettentően szurkoltam a fiúknak és büszke vagyok, hogy 25 év után ismét történt valami említésre méltó a magyar foci háza táján. Persze reménykedem benne, hogy a lendület kitart és egyszer végre megélem a napot amikor európa vagy világbajnokság keretei között üvölthetem, hogy Ria Ria Hungária !!! Aztán persze itt van az az örömteli plusz is, hogy Gulácsi Peti (aka Gula) radnótis múlttal rendelkezik, így nekünk különösen nagy büszkeség látni őt és a sikereit. Aztán, hogy még egy kicsit tovább fokozzam a dolgot, nekem meg végképp jó érzés, hogy elmondhatom, tinédzserkoromban játszottam együtt Gulával az iskolai csapatban, no meg persze az udvaron is rúgtuk együtt a bőrt alkalmanként.

Holnap megyek haza, már alig várom. Felteszem engem nem fognak annyian éljenezni a reptéren, mint a válogatottat, de üsse kavics.

Oké gyerekek ezt azért még álmomban sem gondoltam volna de október 12-én szakad a hó !!! Ami azért borzasztó mert kimész az utcára, a hópelyhek, mint fagyos kis üvegszilánkok csapódnak az arcodba persze iszonyatos szél fúj mindeközben. És mivel csak 0-1 fok van ezért nem marad meg hó formájában hanem elolvad rajtad és eláztat. De amugy ténneg frankó, nem elég, hogy amúgy is hideg van, kimenni halál, sapka, sál és kesztyű kötelező. Bennt fetrengeni egy jó bögre teával viszont annál kellemesebb. Rengeteg beadandóm és feladatom van, de néha könnyen elcsábulok és lenyomom az ébresztőt van zenét hallgatok ahelyett, hogy dolgoznék. Úgyhogy a következő hetek az önfegyelem jegyében telnek majd. Jövőhéten hazarepülök. No nem kell megijedni csupán 36 órát leszek az országban aztán jövök vissza. De azért nagyon várom. A legjobban (persze az emberek után) azthiszem a vezetés és az ételek hiányoznak. Szóval hazamegyek betolok egy jóféle anyufőztjét aztán visszakettő padlógáz, mert ez az állandó tömegköz kiborít. Tekerni akarom a kormányt, fékezni, gyorsulni. Egy esti látkép is jól fog esni szülőfalum legmagasabb dombjáról. No meg kiváncsi vagyok arra is, hogy milyen a város Margit híd nélkül. Szeretnék a saját ágyamban aludni, magyarul filmet nézni, tiszta és csillogó zuhanyzóban órákig ázni, szörpöt inni, főzeléket és jó paprikás ételeket enni. Szidni a hülye politikusokat, a kátyús utakat meg a hétvégi sofőröket. Megnézni egy cseresznye vagy egy barackfát, neadjisten összegereblyézni a kertben a sárga és rozsdaszín leveleket. Talán felszállok egy villamosra is, merthogy 2-3 hónapja nem ültem villamoson az is biztos. Megnézem a jó öreg Közgázt is, a drága ámbár annál szarabb Sodexho menzával egyetemben. Most, hogy mondjátok rég ettem normális csokoládét is, úgyhogy egy Sportszelet vagy Szerencsi étcsoki biztos elfér majd az arcomban, de szigorúan csak a 15 Túró Rudi után. Aztán ha magamba szívtam egy kis szelet Magyarországot, akkor kedden irány Frankfurt majd ismét a jó öreg Pétervár.

Nincs honvágyam még ha úgy tűnik akkor sem. Csak vannak dolgok amik otthon jobbak. 

Szerdán megint volt meccsünk, megint szar idő volt és szarul is játszottunk úgyhogy ki is kaptunk a tanároktól 2:1-re.

Tegnap egy rakás ember elment Moszkvába a hétvégére, ugyhogy csak kevesen maradtunk, de így is sikerült beizzítani egy random bulit ami úgy kezdődött, hogy George megjelent 5 vizespohárral és 5 x 100 gramm vodkával. Merthogy az oroszok a folyadékokat is grammban mérik, így általában 100 grammot isznak feles címen. Namármost ha nem vagyok teljesen szar matekból az 1 decilitert jelent úgy tessék gondolkozni. Ebből a mókából volt vagy 3-4 rund. Úgyhogy képzelhetitek milyen állapotban voltunk. De jó volt, bár kicsit nehéz volt ma felkelni.

Megint ugrottunk egy évszakot, hideg  is lett, de az illatok is megint változtak. November végi, téli illatok vannak a levegőben, csípős hideg és szél kíséri napjaimat.

Ma pedig realizáltam, hogy holnap van a névnapom, úgyhogy azt hiszem meglepem magam valami aprósággal. 

Ja és végre van többszöri belépésre jogosító vízumom szóval szabadon járkálhatok az országból ki és be.

Van focibajnokság az egyetem és gondoltuk, hogy nevezünk egy interkultúrális csapattal. Hát neveztünk is. Ma este Péterváron olyan szar idő volt de olyan, hogy azt elmondani is nehéz. Szakadó eső, volt vagy 5-8 fok és orkán erejű szél. A szél ma ténneg brutális volt, az elmúlt 1,5 hónapban ma volt a legszarabb idő. Na mikor máskor lett volna az első meccsünk ha nem ma este és hát persze, hogy a szabad ég alatt játszunk. Tehát eső, hideg és sötét. Ezek voltak a kilátások. Átöltöztünk, sapka, sál, kesztyű minden ami kell. Állítólag a suli legjobb csapata ellen játszottunk, harmad vagy negyedévesek nememlékszem. Kétszer 20 perc a játékidő, bíró az csak úgy dísznek. (George elég komolyan vette a dolgokat és különböző felállásokat és taktikákat dolgozott ki papíron.) Kezdődjék a játék ! Az első 10 percben lerohantuk őket és lőttem illetve fejeltem egy gólt, szóval jól álltunk. Az első félidő kiválóra sikeredett, de aztán a másodikban cseréltük néhány embert és a szerencse se állt a mi pártunkon úgyhogy kaptunk 2 potyagólt. Így 2:2-es összesítéssel távoztunk a pályáról, mi csalódottak voltunk, mert nyerhettünk volna, az oroszok meg rohadtul örültek neki hogy kihúzták egy döntetlennel. Örültem kiváló teljesítményemnek és annak, hogy két ízben elég csúnyán kifektettem két oroszt. Persze aztán jöttek a nagy taktika megbeszélések és értékelések, ahogy azt kell. Ennek örömére George összedobott egy honlapot is a csapat számára. Szerdán a tanárok ellen játszunk az is érdekes meccsnek ígérkezik. Reméljük az idő jobb lesz akkor.

(ha valakit érdekel a honlap kattintson ide)

itt: http://www.flickr.com/photos/41636825@N08/ 

Na hát ennek a hétnek is eljött a vége. Pénteken miután pajtásaim épségben megjöttek Moszkvából, ezt a csodás tényt megünnepelendő este elmentünk egy jónak ígérkező buli a MINI Club-ba. Nem kell aggódni a hely nem a méretéről kapta a nevét. Valójában a hely egy MINI szalon. Rettentő király este volt, veszett drága minden, de 3 MINI között partyzni olyan dolog amit mindig is ki akartam próbálni. Aztán tegnap este még elmentünk egy goodbye sörözésre. Olyan este volt, amikor a férfiak leülnek sörözni, és megváltják a világot. Hát megváltottuk, nem is egy ízben. Csúszott a sör, fogyott a korcsolya és mi meg egyszerre voltunk politikusok, gazdasági szakértők, sportriporterek, tudósok, szerelmesek és minden ami csak férfi lehet. Persze arról is biztosítottuk egymást, hogy mennyire rossz hogy ily közel s mégis oly távol, de a barátság a sírig tart. És ténneg jó volt nekem ez az egy hét, hogy megint kaptam egy kis hazai árut. Hogy megint otthon lehettem egy kicsit, legalább lélekben. Ők megpróbálták átérezni itteni sorsomat én pedig megpróbáltam átadni nekik azt a keveset amit erről a kultúráról eddig megtanultam. És ma amikor kikisírtem őket a reptérre, Szigi megkérdezte, hogy mi van odabenn a biztonsági ellenőrzésen túl. Erre csak annyit tudtam felelni, hogy nemtudom én ebbe az országba csak megérkeztem, elmenni még nem mentem el egyszer sem. Amit így másfél hónap után igencsak súlyos mondatnak éreztem. És igen egy kicsit egyedül éreztem magam miután átlépték a kaput és igen hiányzik a közgázmenza Tutival, a lepacsizok a DJ Szigivel de nem panaszkodom itt is jó és érdekes, de asszem érthető, ha az ember 1,5 hónap alatt nem bízik meg senkiben annyira, mint a jó öreg otthoni barátokban. Summa summárum én nagyon örültem a látogatóimnak és jó volt anyanyelven őszintének és nyitottnak lenni.

Ha valaki más is kedvet kapott, ugorjon be szivesen látom ! 

Mindenki egyetért, bólogat, helyesel, meg kell csinálni de mindeki gyáva és fél bevállalni. Így hát maradunk a komfort zónában és a probléma ismét a szürkületbe vész. Így ment ez vagy 4 hétig. Persze voltak fellángolások, tiszavirág forradalmárok, de végül mindig falrahánytuk a borsót miközben a pusztába kiáltoztunk. Meg lehet persze érteni. A csata nehéz, az ellenfél kemény, a harc kimenetele pedig vitatott. Biztos, hogy nem ússzuk meg ép bőrrel, de ebcsont beforr. Nem fogunk a csatamezőn elesni az biztos, de attól még az ember nem ránt kardot, hacsak nem muszáj. A stratégia nem bonyolult, a fegyvernem adott minden felszerelésünk megvan az ütközethez. Végső soron majdnem biztos a győzelmünk, de kényes a szituáció. Mintha ismét Kr.e. 480-at írnánk, a csatatér kisértetiesen hasonlít a Thermopülai szorosra. Egy bejárat, szűk tér, magas falak vesznek körbe, nincs lehetőség a manőverezésre. Közelharc lesz. Vér fog folyni. Alkonyodik odakinn, csípős hideg, erős szél, az eső épp hogy elállt. A nap lemenőben, de nem vértóba száll. Már csak elvész a szürkeségben, mint a fuldukló, aki még rúg egy kétségbeesettet, de feladta már. Tüdejét elönti a fagyos nedü, a halál szaga csapja meg arcát, így fulladt bele a horizont tengerébe a sárga óriás is. A távolban már hallom a bőszült fenevad morgását. Kóstolgat, méreget, azt hiszi halhatatlan, ó a balga, alábecsüli ellenfelét. Nem hibáztatom hisz csak egyedül vagyok, társaim elmentek, még jónéhány óra mire visszatérnek. Ezt ő is tudja jól. De nem félek. "Semmilyen szél nem kedvez annak, aki nem tudja melyik kikötőbe tart." mondta a bölcs Seneca. Én tudom hová tartok, nagyon is. Remélem a szelek is az én pártomon állnak majd. Eljött az idő. Fegyvereim ismét életre kelnek, felemelkednek a porból, a vér lesz az ő jussuk, attól fognak csillogni újra. Elindulok. Itt vagy hát bűzös fenevad. Estére már a pokolba vacsorálsz te istenbarma. Gyere hát, mérkőzzünk meg, elválik ki lesz itt a király. Farkasszemet néztünk, csend és hullaszag. Pontosabban a szájából áradó förtelmes bűz. A szél mint bíránk, sikított egyet s kezdetét vette a harc. Először csak kóstolgattuk egymást. Körbetáncoltam, meg akartam puhítani mielőtt nekiesem úgy istenigazából. Csak lapogattam a kardommal, tudni akartam milyen vastag a páncélja. Először az agyarait akartam letörni, hogy azokkal már ne legyen gondom. Viszonylag könnyen ment, néhány mozdulat és már meg is szabadítottam minden cicomától. Így már csak egy dologra kellett koncentrálnom. Ahogy az izmok megfeszültek, a testünk, mint két kos ütközött össze. A szag megcsapta az arcom, egy percre megszédültem, majd összeszedtem magam és újabb és újabb csapásokat mértem ellenfelemre. Hosszú lesz a meccs éreztem én, de beosztom az erőmet és minden rendben lesz, így terveztem. A gyenge pontokat iktattam ki először, a nehezét későbbre hagytam. A szoros szűk volt, így néha engem is elért a szörny karja. Egy ízben majdnem elkapta a lábam, de szerencsére csak súrolt az attak. Jónéhány perccel később eljutottam arra a pontra, hogy célba vehessem a püspökfalatját. Ekkorra már jócskán mocskos voltam. Félmeztelen testem csupa vér és por, az izzadság pedig egyenletesen terítette be a testem ezzel a túlvilági koktéllal. Tudtam itt a pillanat, most vagy soha. Gyerünk öregem döfd le a rohadékot, intézd el egyszer s mindenkorra. Nagylevegő, célzott támadás ez volt minden reményem, már majdnem vége volt, nem adhattam fel épp most. Szúrtam és találtam, könyékig voltam a szájában. Fehér teste sápadt fénybe burkolta arcomat, de én csak forgattam tőrömet a torkában, egészen addig amíg már nem mozdult többé. Felálltam, megpihentem egy perce és végigmértem döglött ellenfelem maradványait. A csatatér se volt sokkal jobb állapotban. De tudtam, hogy győztem, ha nem is örökre, de egy időre biztosan. Jönnek majd újabbak, de ennek most vége. Megöltem. Egyedül. Hős vagyok. Társaim büszkék lesznek rám. Ahogy ott álltam a fehér szörny hideg teste mellett, elhatároztam nem leszek barbár. Tisztességes ellenfél akartam lenni, nem egy közönséges gyilkos. Megadom neki a végtisztességet. Összerendeztem, hogy kinézzen valahogy, már ami megmaradt belőle. Feltakarítottam a mocskot, rendbe hoztam a csatateret is. Többé már nem csatatér volt. Teste fehér szentély volt a pusztában. Nem brutális, nem barbár, elegáns és fenséges. Megtisztítottam a fegyvereim is. Harcosként érkeztem, királyként távoztam. Alig vártam már, hogy a társaim is lássák. Egy röpke pillanatig halhatatlannak éreztem magam.

A háború nem dőlt el, de a csatát megnyertem: a WC tiszta, munkámat pedig csodálják majd a szobatársaim. Jól alszom ma éjjel.

Nos azzal a lendülettel, hogy jóapámék felszálltak, Szigi és Tuti barátom leszállt a Pulkovo 2 nemzetközi terminál érkezés oldalán. Nem sikerült olyan olcsóra alkudnom a taxit mint szerettem volna, de azért csak bejutottunk a hostelhez ahol a srácok laknak. Hát asszem itt érte őket az első sokk. Nem egyszerű a történet, iszonytató udvaron és lépcsőházon keresztül lehet csak bajutni az amugy normális hostelbe. Aztán lábbusszal megmutattam nekik egy két helyet meg a kolit. Büszkén konstatáltam, hogy a délután felében tömör megrökönyödés ült ki az arcukra. Estefelé megittunk egy-két-há sört egy nagyon furcsa helyen a Nevskij Prospekt elején, ahol a pultos bácsi rendkívül örült az orosz származásomnak és rögtön akciós árba vót a sör. Majd kicsattanó jókedvvel lementünk a földszinti jegyirodába és ugyan majdnem csomót kötöttem a saját nyelvemre, de szereztem két vonatjegyet Moszkvába ezeknek a huligánoknak. Voltunk azóta az Ermitázsban meg a srácok tettek egy jó nagy sétát és elég sok mindent megnéztek. Tegnap az volt megbeszélve h ma reggel az orosz múzeumban kezdünk 10-kor. Gondoltam elmegyek velük mert még én se voltam. Este otthon tanultam (vagy úgy csináltam mintha) mikor kaptam egy smst, hogy a drága vendégeim megtalálták a város legjobb helyét, nagyon jó érzik magukat és kicsit eláztak. (pedig este nem is esett az eső) Na ennek egyenes következménye az lett, hogy ma reggel amikor felkeltem, összeszedtem magam (még mindig nincs melegvíz) és elindultam az orosz múzeumhoz kaptam egy smst a metróban, hogy mégse ma menjünk mert nincsenek olyan állapotban. Na gondoltam mind1, az ágyam már messze van és legalább hasznosan töltöm a délelőttöt. Ugyhogy beültem a könyvtárba, hogy mennyire volt hasznos a délelőtt azt most inkább ne feszegessük. A srácok délután benéztek az arab kurzusomra, néhány óra múlva pedig indul a vonatuk Moszkvába, kicsit aggódom, de remélem nem lesz semmi bajuk. Hívő barátaim elereszthetnének egy két imát értük.

Szóval sorry kicsit régen sercegett a digitális pennám, de ezen a héten egy szabad percem sem volt. Hogy miért ? Hát akkor sorolom: Hétfőn az egyik francia lány születésnapja volt így hát nyilvánvaló volt, hogy nyakunkba kapjuk a várost és mocsok részegre isszuk magunkat. Nyugalom anyukám, nem iszom sokat, de ténneg ! Hát mit mondjak, meg is történt, elmentünk, buli volt, jó volt szegény lány a végére azt se tudta volna megmondani melyik kontinensen van éppen. Aztán voltam az amerikai kereskedelmi kamaránál, amit egy 45-48 körüli orosz nő vezet. Maria tipikusan az a nő akivel nem akarsz újat húzni, úgy néz ki, mint Meryl Streep az Ördög Prádát Visel című filmben, tip top magassarkú és izzó vörös körmök, de vérprofi és szétcincál ha akar. Aztán jártam kedden a Pricewaterhouse Coopersnél, ami nagyon érdekes élmény volt, mert eddig utáltam a Nagy Négyest (PWC, KPMG, E&Y, Deloitte), mármint abból a szempontból, hogy soha nem akartam volna nekik dolgozni. Unalmas, vonalzóval rajzolt világnak tartottam. Na szerencsére mostmár azért tisztábban látok és igenis hasznosnak tartom, hogy ott dolgozzon az ember, legalábbis egy ideig. Aztán eljött a szerda. Szuper Szerda, akár így is mondhatnám. Délután találkoztam egy olyan emberrel akivel mindig is akartam találkozni és fel akartam tenni neki a kérdéseimet és akartam hallani, hogy ő mit kezdett az életével meg a karrierjével. A sors összehozott Patrickkel. Patrick az itteni két Marriott igazgatója. Dolgozott Londonban, Pekingben, Moszkvában, Péterváron és Budapesten is. Nagyon hasznos beszélgetés volt és igazán tetszett. Aztán ha ez nem lett volna elég izgalom egy napra, este 11-kor indult a vonatunk Moszkvába. Merthogy az amerikai kurzus részeként elmentünk Moszkvába, ahol részt vettünk egy orosz kockáztai tőke befektető konferencián. Nem vagyok benne biztos, hogy ez a magyar megfelelője, de asszem a Russian Venture Capital Fair ezt takarja. Na szóval vissza a story elejére. Este 11 vasútállomás, a legolcsóbb jegyet vettük, ami azt jelenti, hogy nem kabinban utazunk hanem olyan vagonokban, ahol egyszerre kb. 100 ember alszik. Megmondom őszintén, egy kicsit be voltam szarva a dologtól, de amikor felszálltunk és megkerestük a helyünket hatalmas pozitív csalódás ért minket. Kulturált, tiszta, teljesen normális környezet. Szóval elindultunk, egy kis sörözés, dumálás, alvás, reggel 6-ra Moszkvában is voltunk. Na akkor Moszkva. Imádom. Olyan mint London. Nagy, nyüzsgő és nagyon európai. Mindent van amit csak akarsz, a pénzedet nem tudod nem elkölteni, a Mercedes itt az új Suzuki, elképesztő egy hely. Persze mindenhol dugó és embertömeg (állítólag 12-15 millióan vannak). A konferencia érdekes volt se semmi extra. Szerencsére jutott idő a városnézésre is, úgyhogy a kötelező körök egy része megvolt. Vöröstér, Vaszilij Blazsenij, az Ismeretlen Katona Sírja, GUM áruház. Este hazafele hasonlóképpen jöttünk, 10-kor indulás érkezés reggel 6-ra. Amugy ekkorra már itt volt kis családom egyik fele is, mondhatni a család férfi tagjai összefutottak a messzi északon. Jó volt látni a családomat (ha csak az egyik felét is) jó volt magyarul beszélni és végre ők is láttak, hol tengetem hétköznapjaimat. Holnap mennek haza, de nemgond érkezik a váltás Szigi Siegler Bálint és Tuti Tomi személyében aminek nagyon örülök.

A lakásavató eredményei itt láthatók:

http://www.flickr.com/photos/41636825@N08/

Na hölgyek, urak, tegnap megvolt az első parti a szobánkban, mondhatni lakásavató volt. Az este igazából egy szobavacsival kezdődött, ami elég jóra sikeredett. Előételnek lazac, aztán steak meg saláta, szóval kihoztuk a maximumot a konyhából. Körbeálltuk az asztalt és mindenki a saját nyelvén mondott tósztot. Így hallottunk finn, cseh, francia, német majd vendégeink által kínai és szuahéli tósztot is, érdekes volt. Aztán buli, rengeteg ember, 6-8 üveg vodka és végtelen mennyiségű sör. Jó volt a hangulat, de amikor Alex és Mika veszett részegre itták magukat és úgy érezték, hogy az a világ legviccesebb játéka, ha random csbcs-ket osztogatnak a népnek úgy éreztem, hogy nehéz éjszakám lesz. Hát igazam lett, mire az emberek elmentek Felix és George már rég aludtak és rám hárult az a hálás szerep, hogy ágyba imádkozzak két nagyon részeg 90 kilós vadállatot. Képzelhetitek mennyire jó volt. Szerencsére nem volt különösebb baj velük csak időigényes meló volt.

Tegnap voltam a DataArt nevű IT cégnél. Ha valaki hallott már a Google informális munkakörnyezetéről, hát ők az orosz Google. 150 programozó és fejlesztő egy nagy összefüggő teremben dolgozik a gépek előtt, a falakon mindenhol poszterek és zászlók. A kávézóban csocsóasztal, kanapé, könyvek, sakk, playstation és guitar hero szóval minden ami informatikus szem szájnak ingere. Elég laza munkahely, a rugalmas munkaidőről és egyéb dolgokról nem is beszélve.

De holnap nyakkendőt kötök és irány a Pricewaterhouse Coopers valamint az amerikai kereskedelmi kamara.

Jah és 23án éjjel Moszkvába megyek vonattal, juhééé

Mesélek egy kicsit a Business Environment in Russia című 2 hetes intenzív kurzusomról. A kurzust William Coyle tartja, a Babson College of Boston professzora. A professzor mellett 15-20 amerikai diák is érkezett ide, mert, hogy valójában ez az ő kurzusuk. 4 hetet töltenek Oroszországban majd 6 hetet Kínában, ez alatt az idő alatt pedig mind szakmai mind kulturális élményekkel lesznek gazdagabbak. Istenem ha eccer lenne ilyen a Corvinuson... Szóval most amíg itt vannak becsatlakoztunk a kurzusba. Esettanulmányokat oldunk meg, gyárlátogatásokra megyünk, üzletemberekkel és politikusokkal beszélgetünk és elsőkézből tudjuk meg milyen is a helyzet itten. A prof nagyon nagy arc. Igazi amcsi, 50-es éveiben járó, pocakos, kopasz ürge aki literszámra vedeli a light pepsit. De nagyon tetszik az amerikai oktatási stílus, jó lenne kipróbálni Amerikában is. A diákok persze alig tudnak valamit a világ ezen feléről, de legalább érdeklődnek. Annak hallatán, hogy az orosz rendőrökben nem a legjobb ötlet megbízni, teljesen kiverte őket a víz és hasonló mulatságos dolgok. Ma az "orosz tesco" alapítójával találkoztunk. A pasas gyakorlatilag bejárta a világ összes hipermarket láncát, majd összeollózta a TESCO, Auchan, Carrefour és Walmart koncepciókat és megalapította a LENTA néven futó egyébként ténneg jó áruházat. Külsőre nem túl megnyerő a hely, de belül minden tiszta, rendezett, gyönyörű hús és hal áru, normális zöldség és gyümölcs mindezt olcsón. Az egyetlen hátránya, hogy minden áruház egyben raktár is, vagyis szemmagasság fölött raklapok tornyosulnak. Oleg Zherebtsov 25 évesen mindenféle közgazdasági vagy menedzser végzettség nélkül indította a vállalkozást, ma 36 üzletük van országszerte, több mint 1,5 milliárd dolláros forgalommal. A csávó a költségcsökkentés koronázatlan királya és tudjátok van abban valami elképesztő, ha olyan kezet rázol, aminek a másik végén 700 millió dollár van. Oleg pusztán 41 éves és szivesebben vesz részt a Volvo Ocean Race nevű földkörüli vitorlásversenyen, mint a IT üléseken. Nagyon izgalmas volt a mai nap és nagyon élveztem, holnap valami számtech céghez megyünk.

Na ma este voltunk Zenith - Rosztov meccsen. Roppant cselesek mert a sziget gyakorlatilag egy szigeten van így egyetlen úton lehet megközelíteni, egy hídon át. Rengeteg rohamrendőr, de ténneg, Fradi-UTE kétszer legalább. Mindenkin Zenith sál, sapka, zászló ami létezik. 3-szor motoznak meg mire bejutsz és kétszer ellenőrzik a jegyedet, semmit nem bíznak a véletlenre. Egyenruhás tányérsapkások, sisakos rohamrendőrök és bőrkabátos bakancsos erőszaktevők lesik az elfajzott szurkerek minden lépését. Kicsit félelmetesnek tűnt először, de aztán kiderült, hogy nem az. A stadion nem nagy, ami azért jó mert mindenhonnan jól látni. Vendégek melletti szektorba volt jegyünk a kapu mögé, szerencsére a B közép a másik kapu mogött nyomult. Maximum 50 Rosztov szimpatizánsnak volt mersze eljönni. Kétszer ennyi rohamrendőr szorosan körbeállva őket biztosították az ép csontokat. A meccs jó volt. A színvonal nem sokkal magasabb mint otthon, de azért néha látni egy két profi megmozdulást, na meg a pénz is jobban érződik. Mozgalmas, pörgős meccs volt sok helyzettel. Szerencsénkre a Zenith nyert 2-0-ra, ezzel biztosítva a status quot. Nem volt se rendbontás se semmi, de van egy olyan érzésem, ha a Rosztov kip*csázta volna a helyieket, nagy balhé kerekedett volna azon a kis szigeten. Amúgy minden épp ugyanolyan mint otthon, szotyi, sör, anyázás, kántálás (a magyar rigmusok jobbak), fújolás és ölelkező férfiak (már ha gól esik). Kicsit talán több a nő és a gyerek, mint otthon bár rég voltam hazai derbin. De se a színvonal se az atmoszféra nem olyan, mint angliában vagy épp a Camp Nou-ban, ami mondjuk nem meglepő.

Más. Az együttlakás elért abba a fázisába amikor először kerülnek elő a "Ki evett a tálacskámból ?" és a bazzeg ki itta meg a tejet és ha már használod a poharam legalább mosd el című történetek. Rövidre zártuk a témát egy, na ez így nem járja srácok szedjük össze magunkat jelmondattal. Remélem ez így is lesz a jövőben, mert kicsit ideges leszek, ha tányérok 50%-a az enyém és egy tiszta sincs pedig nem is ettem még ma. Pénteken elég masszívan partiztunk, egy belga sörözőben kezdtünk, megjegyzem nagyon finom söröket ittunk, aztán 1 előtt nem sokkal úgy döntöttünk, hogy rohadjanak meg és reggel 6-ig partizunk, hogy ismét be tudjunk jutni a koliba. Hát ezt is tettük. Voltunk 2-3 különböző kocsmában és szórakozóhelyen aztán a reggel utolsó fél óráját a Subwayben húztuk ki, majd haza. Reggel 7-kor le is feküdtem. Kelés délután 4-kor. Szanaszéjjel volt zuhanva az időérzékem, a nap már lemenőben volt én meg úgy éreztem, hogy reggel 10 van. Elmentem hát kondizni Felix társaságában, hátha attól jobban leszek. Jobban lettem. Este két buli is volt egy sima meg valami 50-es 60-as évek beöltözős buli. Egyrészt pénteken már túllőttem magam bulival, másrészt semmi kedvem nem volt jampecnek öltözve Elvis Presley-re rángatózni. Úgyhogy elmentünk Felixxel meg Andrey-jel egy sushi bárba, így végre volt lehetőségem megtanulni pálcikával enni és még finom is volt. Hát ennyi volt a hétvégém.

Amugy minden rendben, megvagyok, az idő kezd lehülni, de még mindig szép őszi napok vannak.

Na úgy tűnik, hogy mostmár kezd beindulni a suli és igaz, hogy naponta maximum 2 órám van, de mégis a házifeladatok és olvasnivalók nem kis adagokban érkeznek. Szóval igen kevesebb sör, több betű, ezek a kilátásaim per pillanat.

Persze közben történnek apró cseprő dolgok a hétköznapokban is. Felix ugye már lassan egy hete hazajött (na tessék már itt tartunk, otthonomként emlegetem ezt a helyet) Berlinből és nem hiszitek el, de megint elrontották a vízumát és novemberben ismét haza kell utaznia. De nem kell félteni a srácot, kezébe vette az irányítást és állást szerzett magának a nemzetközi irodában. Szar papírmunka egész nap (minden este 10 után jön haza), viszont mindent ő intéz beleértve a vízumokat is, vagyis biztos, hogy mégegyszer nem rontják el a vízumát.

Mika iszonyatos hangerővel horkol sajnos, így ha nem egyszerre fekszünk le aludni, képtelenség elaludni mellette.

Az elmúlt 2 napban gyönyörű időnk volt, de már érezni az ősz illatát a levegőben. Reggel kiléptem a koleszból és megcsapott ez az ismerős illat, a vége a nyárnak, itt az iskola, évnyitó, új órarend, iskolapad illat. Középiskolás éveim jutottak rögtön eszembe, és még mindig irigylem azokat akik oda járnak.

Amugy az egyetem elég jó, teljesen más alapokon nyugszik az oktatás mint otthon, az amerikai mintát követik és azt kell mondjam, sok a meló de mégis nyugisabb az élet.

Ma vettünk jegyet a vasárnapi Zenit - Rostov focimeccsre, úgyhogy a vasárnap izgalmas lesz. Remélem nem vernek meg minket nagyon.

Kaptam ma levelet Mészáros Tamás rektor úrtól (mint mindeki más is), amelyben felhívja figyelmünket az új influenza járvány súlyosságára és terjedésére illetve a megelőzés vállfajaira. A levélben megemlítik, hogy elkülönítőket fognak létrehozni az egyetemen, ami azért elég mulatságos lesz azt hiszem. Tanítás után leugrunk a Baci Bárba. Persze nálunk semmi ilyesmi nem történik, úgyhogy ne aggódjatok jó kezekben vagytok, itt meg lesz ami lesz. De az a kedvenc részem a minisztériumi levélben, amikor Hiller Pityu felkéri a rektort, hogy ha fokozott hiányzást tapasztal az egyetemen sürgősen intézkedjen. Hogy hogyan lehet az egyetemen számontartani a hiányzásokat azt nemtudom. Gondolom majd az egész statisztika tanszék azt fogja számolni, hogy vajon ki az aki valóban beteg és ki az akinek csak nem volt kedve bejönni hétfő reggel 8-ra.

Azért ha elkezdek röfögni szóljatok.

Már említettem, hogy van egy arab kurzusom. Ma megvolt a második órám és egyre jobban szeretem. Minden óra végén az az érzésem, hogy most azonnal el kéne indulni és hátizsákkal, mezitláb bajárni ezeket az országokat. Nagyon szép és érdekes országok és nem kell annyira félni tőlük, mint amennyire tesszük azt. Elmondani úgyse tudok mindent amit tanultam, de azért néhány érdekes dolgot kiemelnék. A térség híres az olajról, de van sok más termék és szolgáltatás ami fontos

Miért is jó arabnak lenni ?

.

Először 1938-ban találtak itt olajat, mégpedig Bahreinben.

Szaúd-Arábiában az egyetemisták kapnak pénz, lakást, zsebpénzt, autót, könyvet és a világ egyik legjobb oktatását, mindezt az államtól.

Az Egyesült Arab Emirátusok polgárai maguk döntik el, hogy a világ melyik országában, melyik egyetemen akarnak tanulni, legyen az a Harvard vagy Oxford vagy az MIT. Persze mindent az állam fizet.

Rijádban nem ismerik a dugó fogalmát, mert a várost úgy építették, hogy csupán egyetlen egy kereszteződése van.

Libanon az utóbbi években az arab térség divat és plasztikai központja lett.

Libanon az egyetlen arab ország, ahol megterem az alma.

Etiópia a térség egyedüli keresztény állama, ezt a státuszt pedig maga a Korán biztosítja neki.

Palesztina, ugyan háborúban áll Izraellel, hivatalos pénznemük mégis az izraeli sékel, továbbá Izrael az egyedüli külkereskedelmi partnerük.

Szaúd-Arábia kizárólagos alkotmánya és jogrendszere a Korán illetve a Szunna.

Nincs rosszabb az egyiptomi bürökráciánál.

Quatarban kevesebben laknak, mint Budapesten mégis a világ földgáz készletének 5%-a az övék.

A libanoni hegyekben jó síterepek vannak, de 1 óra autózás után már a tengerparton napozhatunk.

Szaúd-Arábiában a legszigorúbb az alkohol tilalom, ezért a turisták péntektől vasárnapig a szomszédos Bahreinben isznak.

Összesen 21 arab országot tartunk számon.

Vannak országok, ahol még ha el is rabolnak a szélsőségesek, vendégként bánnak velünk.

Szaúd-Arábiában hosszú keresés után ráleltek az ország egyetlen hajléktalanjára.

1. Reggel. Az ember fia nem vágyik sokra, csak egy jó péksüteményre meg egy bögre teára. Ennek megfelelően veszem utamat a kantín illetve a liftek felé, melyek nyikorogva szállnak alá a poklokra. Még itt a mennyországban is legalább 3-5 perc a várakozási idő mire bebocsátást nyersz a liftekbe. És láss csodát Isten útjai ténneg kifürkészhetetlenek. Jelet kaptam és intelmet. A felsőbb gondoskodás, az ördög tegnap esti bulijának maradékával ajándékozott meg. Ismertebb nevén a hányás, köszönt rám éles jóreggelt a lift jobb hátsó sarkából néhány újságpapír takarása alól. Biccentettem, ezzel tudtára adva, hogy nem kívánok sem vele, sem Igazán Faszántosan Büdös nevű barátjával mélyebb eszmecserét folytatni. A lift sebessége 1 m/s, ha minden emeletet 4 méternek veszünk, akkor a 16 emeletet kicsit több mint egy perc alatt tettem meg. Tehát egy perces néma csenddel és merengéssel adóztam Isten újabb csodás teremtésének: a kollégiumi létnek.

2. Ordítanak. Mindig, mindenki, mindenkivel. Egyszerűen nem ismerik a szépszó fogalmát. Lehet, hogy még annak idején Sztálin elvtárs kivetette az értelmező szótárból és azóta se került vissza. Utcán, boltban, buszon, metrón, hivatalban. Nem állt meg a buszsöfőr elsőre, próbáljuk meg 50 decibellel hangosabban. Meg akarod tudni, hogy a villamos megáll e ott ahol neked kell ? Azé van minden buszon ellenőr, hogy vele beszélj, ne a söfőrrel, b*szod anyád ! A hivatalban nem értik, hogy amit te mondasz az úgy van és hiába mond mást a szabályzat, neked akkor is azt kell elintézni. ÉS KÜLÖNBEN IS HOL A FŐNÖKE ÉS KINÉL LEHET BEPANASZOLNI ??? Igen ki van írva, hogy ne tegyük a csomagunkat ide, de attól még a szerencsétlen belga nem hülye, csak nem tud oroszul. Az autóknak megvan az a sajátos tulajdonsága, hogy nem lehet velük a város közepén 60-as tempónál azonnal parkolni. Előtte bizony lassítani kell, és ha dudálsz és ordítasz attól ő még parkolni szeretne. Néha nekem is kiabálhatnékom támad: Ne ordíts, magyar vagyok és európai !!!

3. Néha úgy érzem beteg vagyok. Egyszer ráz a hideg, máskor elönt a forróság. Új betegség ez számomra. Kultúrális megfázás. Kedélyem, úgy változik, mint a Pétervári időjárás. Az egyik percben még süt a nap és meleg van, aztán jön az eső és a hideg. Néha csak egy zápor, néha egész nap esik. Bajomra átmeneti gyógyír a jó társaság, meg persze a forró tea. Akkor minden egy perce lelassul, könnyű lesz és nyugodt. Az idő nem számít, tán az órám se jár olyankor.

Hazajössz. Se kedved, se energiád aztán valaki kérdőn néz rád: Sört ?

Hogy a viharba ne.

És megint minden jó, hatni kezd a medicina.

Néha utolér az utálat és az ármány, irány a fürdő, forró zuhany vár rám.

Az idő múlik, a tél közeleg, a nappalból éjszaka lesz.

A közeli jövőben azthiszem, hiányozni fog ((vagy nem)),

néhány baráti szó, amolyan hazai "mélyinterjú".

Egy a lényeg azthiszem, hitem legyen töretlen.

Tegnap előtt, nyilván péntek este, mikor máskor, ismét beindult a bulivonat. Nagy hévvel indultunk el a kettes számú kollégiumi vágányról, az útirány először a másik kolesz volt, ahol a bemelegítést terveztük. Azt hiszem, egyszerre ennyi ember még nem volt azon az emeleten, ahol a többi  internacionális társaink laknak. De mivel az ő szobáik csak 2 személyesek és sokkal kisebbek ezért egy szobában 4-5 embernél nem fér el több. Alapoztunk meg hasonlók, amikoris szembetaláltam magam a Lay’s chipsek kifejezetten erre a piacra gyártott termékeivel. Na ha ettetek már undorító mesterséges ízű valamit és nem tetszett, akkor se a gombás se a kaviáros (!) chipset ne próbáljátok ki. A gombás csak szimplán szar volt, de a kaviárosnak vaj íze volt és hal szaga. Kérjük a vágány mellett vigyázzanak, szerelvény érkezik ! Vonatunk továbbgördült a belváros irányába. Újabb alapozás, egy egészen kocsma szerű helyen, az árak mindig mindenhol elképesztőek, váltakozó előjellel.  2 Gin tonic és egy üveges Heineken 1600 forintért, de ha kértél egy tequilát kaptál egy gold tequilát citrommal meg sóval, na mind1. Ami sokkal érdekesebb, hogy mindenhol facekontroll van. De ha lánnyal jössz és nem állsz meg a bajáratnál akárhova bejutsz. Ha lelassítasz véged. Mind1, hogy fizetsz vagy nem, részeg vagy e vagy sem, ha lassítasz véged. Utazásunk végcélja a RED CLUB nevű, helyi oázis lett volna, de csak a 15. gipsy taxi tudta, hogy egyáltalán melyik helyről beszélünk. Oké, helyben vagyunk, Red Club. Ajtónál sor, kordon, lánc, tiszta Amerika. De senkit nem engednek be. Ilyenkor jól jön a helyi ismerettség, orosz barátaink elég gyorsan meggyőzték Nadját, a facekontrollos tündért, hogy a külföldiek hülyék, sok a pénzük és isznak,mint a gödény. Benn is voltunk pikk-pakk. 1800 a belépő, italok is hasonló áron. Pedig maga a hely nem volt nagy durannás. Gyima nevű felebarát szolgáltatta a minimal techno zenét, mi élveztük, de az oroszok nem nagyon tudtak mit kezdeni az efféle zenével. 3-kor haza, versenyfutás az idővel, nehogy az összes hídat felnyissák, taxis nyomja neki, de az elsőt lekéssük, másik és egyben utolsót még elértük. A drájver érthető módon ennek nem örült annyira mert így a szigeten kell éjszakáznia, ezt 100-150 plusz rubellel kompenzáltuk is. Fél 4-kor a kolesz ugye zárva, de hát mire van a vészkijárat ha nem arra, hogy bejárjunk rajta. Ágyba be.

Másnap reggel, azaz tegnap hivatalosak voltunk az ICEBRAKING SATURDAY nevű félhivatalos programra. Találka reggel 9-kor. Fél 9, csörög az óra. Na még 10 perc szundi. És persze még 10 perc. 8:50, bassza meg a ló numero uno elkésünk, továbbá mocskosul nem vagyunk jól. Felkeltettem George-ot, hogy 2 perce van elkészülni, futás le az utcára még épp utolértük a többieket. Vasútállomásra mentünk, 1 óra várakozás, addig megpróbáltuk magunkat összekaparni valahogy, reggeli, víz, kóla minden volt de semmi nem használt igazán. 40-50 perc vonatút valami külvárosi erdő szélére. Az eső természetesen esik, mint mindig. Egész nap idióta játékokat játszottunk a vizes erdőben, virslit kaptunk meg sört. Délután 4-re már a pót pót hócipőnk is tele volt az egésszel. Csak a sör tartotta bennünk a lelket. Aztán a végére elállt az eső, játszottunk Adj király katonát oroszul stb.. Összességében nem lett volna rossz élmény, ha nem 10 után érünk haza és kevésébé esik az eső, így kicsit felemás volt.

Tegnap meglátogattam a bachelor épületet, ahol a legtöbb órám lesz (ami nagyon nem ugyanaz az épület ahova egy hete járok). Nem a legszebb környéken van, de sokkal közelebb van a koleszhoz, mint a másik és belül meg hulla modern, most lett felújítva. Aztán néhány finn srác meg George felhívtak, hogy elmennek valami horror múzeumba és nem akarok e velük tartani ? Szóval elmentünk ebbe a múzeumba, ami valójában egyszerű antropológiai kiállítás, egy dolgot kivéve. Van egy terem ami más mint a többi. I. Péter a város alapítója nagy érdeklődéssel volt a tudományok iránt. Így a biológia is a kedvencei közé tartozott és híres volt arról, hogy mindent a saját szemével akar látni. Egyik hobbija pedig az volt, hogy bejárta Európát és egzotikus állatokat illetve torzszülött embereket gyűjtött. Nem fogom hosszan taglalni, mert undorító volt és egy lánynak sem ajánlom, hogy megnézze, de több tucat 300 éves formalinban tárolt torz, mutáns csecsemő van kiállítva. Nagyon durva.

Ugyhogy ugorjunk is tovább a délután másik felére amikoris elmentünk egy piacra. Isteni volt. Szebbnél szebb gyümölcsök és zöldségek. Kaviár, lazac, királyrák és kagyló szarért hugyért (elnézést a kifejezésért). Házi túró, tejföl, savanyúság amit akarsz. Nagyon teszett, főleg, hogy járkáltam körbe, vásároltam, dumáltam a kofákkal, mókás volt. Persze mindenből adnak kóstolót, aztán tukmálják rád a többi árut is. 

Mire hazaértünk meglepetés fogadott minket. Megjött a harmadik szobatárs. Nagyon tartottam tőle, hogy kapunk valami szararcot, de végülis jól jártunk. Kaptunk egy igazi nagydarab, finn favágó srácot. Mika névre keresztelve. Tök okés, tök jófej. Viszont azonnal érezni lehetett a hely szűkösségét, most, hogy 4-en vagyunk és még Felix jön ugye vissza. Szóval az aurámat tegnaptól publikusnak nyilvánítottam, mert gyakorlatilag csak az ágyban vagy egyedül.

No mind1, ez a szép a kollégista létben. (igen, van a szavaimban egy kis irónia)

Szigi kérte, hogy írjak egy kicsit a tanulmányaimról. Mivel ma megvolt az első órám ezért eleget tudok tenni ennek a kérésnek. Az órarendem még nagyon nem végleges, de kb. 4-5 tárgyam lesz + oroszt fogok tanulni mint idegennyelv. Úgy döntöttem, hogy mivel a drága jó Corvinus egyetem gyakorlatilag semmit nem hajlandó elfogadni az itteni tárgyak közül, ezért önállósítom magam. Mondhatnám úgy is, hogy a Közgáz elmehet a sunyiba. Tehát olyan tárgyakat választottam amik érdekelnek, vagy otthon nem lehet őket tanulni. Aminek örülök, hogy bachelor hallgatóként felvehetek 2 master tantárgyat is. Ezt a lehetőséget maximálisan ki is használom. Ennek nyomán ma megvolt az első órám. Business in the Arab world néven fut a dolog. A lényege persze az, hogy miként és hogyan bánjunk arab üzletfeleinkkel, mik az ottani üzleti szokások és hasonló hasznos dolgok. Ezt úgy éreztem, hogy kár lenne kihagyni. Az első óra pedig nem okozott csalódást. A professzor úr nagyon jófej, kedves és érdekes. Csupa újdonság és érdekesség hangzott el az arab világgal kapcsolatban, úgyhogy ezt asszem szeretni fogom. A pasas persze folyékonyan beszél modern arabul és még 3 másik dialektust, az orosz meg az angol mellett és rendszeresen segít üzletet kötni oroszoknak.

Este. Kaptunk egy fülest, hogy nagyszabású open air party lesz a város egy parkjában egy szabdtéri szórakozóhelyen. Elindultunk hát kb. 20-an meg még mások a másik koliból.  Nehezen ugyan de meg is találtuk a helyet, ténneg egy hatalmas park közepén volt a Fekete Tenger (Черное море)névre kersztelt hely. Nos a bejárat előtt kisebb fajta kordonok mögött 150-200 ember állt sorba, hogy bejuthassanak, a tömeg meg egyre csak nőtt. A biztonsági szolgálat nagyon lassan engedte be az embereket, akik meg nagyon fel voltak spanolva. Mivel időnk sajna korlátos (1-ig vissza kell érni, mert felnyitják a hidakat a városban és nem tudunk visszamenni a szigetünkre), nem akartunk sorba állni és minden lehetséges módon megpróbáltunk bejutni, de nem sikerült. Ekkorra a tömeg már magán kívül volt és elkezdték nyomni egymást, a biztonságiakat és a kordont is. Nagyon durva látvány volt, Sziget első sor a köbön. A néhányszáz fős tömeget pedig 2 egyenként 75-80 kilós 175 centis Szása próbálta feltartani, több kevesebb sikerrel. Kívülről nézve egyrészt félelmetes volt, másrészt mulatságos. Arra gondoltam, hogy bizonyos értelemben jobb az, hogy otthon az InKal-os srácok ilyen szituációban kiosztanak két pofont az első sorban, HÉ ÖCSI, FOGJAD VISSZA MAGAD !!! felkiáltással. És akkor minden rendben van utána. Ezekután Pierre közölte, hogy szerinte a legokosabb dolog az lenne, ha most hazamennénk és az utolsó agysejteinket is elpusztítanánk. Mindenki üdvözölte az ötletet, így hát taxit kellett szerezni mert nem vesztegethettük az időt. Na persze, most azt hiszitek olyan eccerű dolog taxit szerezni itten a 60. szélességi fokon. Hohó nem úgy van az. Hivatalos taxi kevés van, ami van az meg rohadt drága, legalábbis a részeg egyetemistáknak. Van helyette illegál taxi. Merthogy itt minden jármű taxi. (megjegyzem az iránytaxi jobban működik a városban mint a tömegközlekedés) Kiteszed a kezed az út mellett és biztos lehetsz benne, hogy 3 percen belül megáll valaki. Hogy ki, az mind1. Ablak le. Útirány. Kezdő tét. Licit, aztán vagy igen vagy nem. Na ennek a műfajnak is vannak igazolt sportolói. Mi csak gipsy taxinak hívjuk. Valójában nem cigányok, mondjuk néha igen, de főleg mindenféle kisebbség, meg kaukázusi jöttment alakok meg félmaffiózok, de amúgy egyáltalán nem vészes csak mondjuk jobb nem egyedül utazni velük. Csodafegyverük a LADA, ZSIGULI, esetleg valami nagyon leharcolt koreai szar. Tehát közpark, szerezzünk 3 gipsy taxit abba beférünk és olcsó is. Nem volt nehéz. Minden kocsiba 6 ember. 4 hátulra (LADA !!!) egy előre, plusz a gipsy. Az oké, hogy hátul 3 srácon keresztbe fekszik egy lány, de ezek 100-zal közlekednek és nem érdekli őket, se a piros lámpa, se az elsőbbség adás. Soha nem féltem még autóban, de akkor egy perce átvillant az agyamon, hogy szar lenne egy LADA-ban végezni gipsy barátunkkal összesülve. De hazaértem. Összesen fizettünk a srácnak kicsit több mint 300 rubelt, ami aktuális árfolyamon 1800 forint és az egész városon átmentünk. Na akkor bulizzunk. Beszabadultunk a francia srácok szobájába, sör, vodka, ami kell. Hangfal elő. Francia barátaink 20 percig kínoztak minket jobbnál jobb nemzeti muzsikákkal, amikoris átvettem az irányítást. Ipod elő. Oszt had szóljon. Úgyhogy az est hátralevő részében Dj Hungary szolgáltatta a zenét. Azt hiszem a szigi is büszke lenne rám. Elértem, hogy egy koleszszobában az emberek asztalon táncoljanak. Na aztán fél4-kor szépen feloszlattam a bulit.

Na ezzel a posttal utolértem magamat, úgyhogy mostantól többé kevésbé real time-ban fogok működni. 

A bűvös nap, itt legalábbis mindenképpen, ha esik ha fúj, szeptember elsején indul a suli. Számunkra mondjuk ez lényegtelen volt de a város persze tele volt az ünneplőbe öltözött fiatalokkal, kadétokkal, katonákkal, tengerész tisztekkel. Ma befizettem a kolesz díjat, amiért 4500 rubel mellett még 2 óra sorbanállást is elkértek. Tököm tele van az orosz adminisztrációval. Borzasztó. Ehhez képest a magyar hivatalokban olajozottan mennek a dolgok. Utána lementünk a grundra focizni. Hullajó volt. Sok orosz srác összeverődik, csináltunk 3-4 csapatot, játszottunk stb. és azt hittük, hogy agresszívak lesznek vagy ilyesmi, de nem. Tök normálisak voltak, annak ellenére, hogy mindig kikaptak a belga/cseh/francia/magyar/holland összeállítású nemzetközi csapattól. Persze miért is lett volna egy nyugodt napom, foci közben jó alaposan meghúztam a combom, úgyhogy most rohadtul fáj. Napközben újabb értékes információkhoz jutottam. A finn lányok közül ketten is házasok és van egy másik finn lány aki terhes (olcsó kommenteket elkerülendő, már terhesen jött ide). George pedig vörös diplomás lesz otthon, ha itt nem ront el valamit. Jah és hát azt nem is említettem, hogy ma teljes lett a nemzetközi paletta, érkezett egy kanadai kínai lány és Derek Tanzániából, aki ugyebár olyan feka, hogy csak na.

És akkor a beígért szociológiai esettanulmány:

Szent Pétervár – megboldogult Leningrád

A lakossága a hivatalos adatok szerint 4,6 millió, gondolom a bevándorlókkal (meg a cserediákokkal) együtt az 5 milliót súrolja. Elég nagy városról van szó, de ez az 4-5 millió mégsem érződik. Budapest szerintem sokkal zsúfoltabb, akár embereket, akár autókat tekintve. Viszonylag nyugodt város egyáltalán nem olyan nyüzsgő, mint amilyen lehetne. Nem tudom, ki mondta, hogy Pétervár európai város vagy, hogy itt aztán az oroszok azok nem is oroszok, hanem finnek meg svédek, de tévedett. Nem is kicsit. Nagyon orosz, nagyon zárt kultúra. A kultúráról nem tudok sok mindent mesélni, ezt látni, érezni, átélni kell. A rengeteg orosz sztereotípia fele igaz fele nem, de az biztos, hogy az oroszoknak megvan a maguk elképzelése a világról és nem igazán kompromisszum pártiak. Ezt minden előadáson el is mondták az itteni üzletemberek, hogy a bürökrácia iszonyú, minden lassú és semmit nem lehet normálisan elintézni, még nekik sem. Ami az embereket illeti. A társadalom nagy része nagyon szegény. Nemtudom, hogy csak a mentalitás maradt meg 20 évvel ezelőttről vagy ténneg iszonyú szegények e, de a látvány magáért beszél. Szegényebbek szerintem, mint a magyarok, a nyugdíjasok ugyanolyan rosszul élnek stb.. Az átlag ember úgy néz ki mintha a turkálóból vagy a 70-es évekből elcsomagolt ruhákból öltözködne. A férfiak többsége ápolatlan, és lesüt róluk, hogy fizikai munkát végeznek. (Félre ne értsétek, ez nem a munkás ember kritikája, nincs a szavaimban negatív felhang) De attól még igaz a nóta miszerint, A munkának vége, kijössz a gyárból, egy vodkától erős vagy és bátor. Mert ez itt kérem szépen A kelet európa, tehát itt aztán minden van, csak nem úgy mint otthon meg Romániában, hanem más módokon. A lakosság nagy része lakótelepeken lakik. Talán a képeken nem látszik, de én is egy lakótelep tenger közepén élek. És higgyétek el nekem, hogy ezek a lakótelepek nagyon durva állapotban vannak. Az már csak hab a tortán, hogy a lakótelepek között, kerítéses, őrzött parkolókban Mercik, BMW-k és Lexusok állnak. Hogy ez csak a hitelezés ajándéka vagy az oroszok újabb őrült agylövése nemtudom. Szóval az életszínvonal és a gondolkodás is kb. 10-15 évvel van lemaradva. Természetesen létezik a totális ellentét is, öltönyös fazonok, Gucci kosztümös nők, amit akarsz. De itt még dúl  a vadkapitalizmus, olyan mint a 90-es évek legelején közép európában (pl. nálunk). Vissza a lakossághoz. Férfiakról volt szó. Nincs mit beszélni róluk. Isznak, cigiznek stb..  Ha tudod, hogy néznek ki a Klicsko fivérek és Sevcsenko (focista), akkor ismered az összes orosz férfit. No de gondolom lelkes férfi olvasóimat már megöli a kiváncsiság vajon mi a helyzet a nőstény egyedekkel. Hát először is, ahogy észrevettem és hallottam, több a nő, mint a férfi. Ez egyrészt jó nekünk pasiknak, másrészt kőkemény konkurenciát jelent minden Pétervári hölgynek a többi. Hosszas mérlegelés után körülbelül 3 csoportra osztottam a női társadalamat itten a Néva partján. Vannak korosztálytól függetlenül az átlagos vagy inkább csúnya és elhanyagolt nők. Vannak a tinédzserek, akik ugyanolyanok, mint bárhol máshol, de ők nem foglalkoznak a nőies oldalukkal olyan intenzíven. És hát van a 18 vagy inkább 20-35 éves korosztály. Na ez itt a lényeges csoport. Nagy a konkurencia is, de valahogy úgy érzem, hogy az orosz nők (már azok akik adnak magukra) elvből megpróbálják a maximumot kihozni magukból minden nap. Akár a turiból öltözködik, akár 1000 eurós blúzt vesz fel, a dolgok passzolnak és a végeredmény jól néz ki, vagy legalábbis vonzza a férfi tekintetet. Persze vannak akik kicsit túllőnek a célon. Néha nem tudod eldönteni, hogy most a prosti buszra szálltál-e fel vagy csak a lányok nincsenek ma diszkrét hangulatban. De ettől eltekintve azok a nők , akik kinéznek valahogy, mindig rendelkeznek valamiféle bájjal vagy szexualitással. Szóval srácok, igen, vannak jó csajok. De azt nemtudom, hogy milyen a reggeli ébredés utáni sikolyok aránya a városban.

Azt hiszem ennyi volt a szociológiából mára, de ha ezzel vagy mással akad kérdés, ne habozzatok kommentelni 

Ma végre eljutottunk az IKEA-ba. Amugy sincs bajom a globalizációval, de ilyenkor egyszerűen csodálatos. Egy kisebb vagyont hagytunk ott a svédeknek. De cserébe hazajöttünk a lakásba, kipakoltuk a cuccokat és hipp hopp otthon lett a szocreál csodából. Ténneg sokkal jobb érzés így itt lakni. Viszont a vásárlás az egész délutánt elvette, így hazafelé már elég éhesek voltunk. Így hát mit volt mit tenni, hazafelé beugrottunk a supermarketbe. És láss csodát a gyorsfagyasztott pelményi (orosz ravioli, bár utálom ezt mondani rá mert nem az), hogy hogy nem, beugrott a kosaramba. Otthon tehát megejtettem az első főzőcskémet. Alex is csatlakozott és izlett is neki. Nekem meg a magam fura módján, de ezek „hazai” ízek, úgyhogy azt hiszem elkönyvelhetem itt tartózkodásom eddigi legjobb vacsoráját. Holnap Fehérváry elvtárs kérésére álljék itt egy szociológiai esettanulmány, amelyben természetesen kitérek az Olgákra, Másákra, Szonjákra…